Létrehozva: 2015.05.08.

Már az Északi-sark jegén is rögbiznek

Tizenhét elszánt sportember lejátszotta a világ legészakibb rögbimeccsét. Az odaút és a világrekordot jelentõ mérkõzés a tervek szerint sikerült. Visszajutni azonban már elég nehéznek bizonyult.

Szerző Hanti Gábor

Tizenhét mindenre elszánt sportember Guinness-rekordot állított fel azzal, hogy a mágneses Északi-sark 1996-os pozíciójának közelében lejátszották a sportág történetének legészakibb rögbimeccset. Másfél éves előkészítő munka után, Jock Wishart sarkkutató vezetésével 5 nap alatt több mint 160 kilométert tettek meg az Arktisz jegén.

A Rekordok Könyvébe is bekerülő, hét-hét elleni mérkőzést a BBC jelentése szerint 17-14-re a „Tim-csapat” (a korábbi válogatott Tim Stimpson vezetésével) nyerte. Az ellenfél az „Ollie-csapat” (Ollie Phillips együttese) volt, a mérkőzés játékvezetője Lee Mears volt.

Még a visszaút is tartogatott meglepetéseket

A sportemberek azt remélik, a honlapjukon gyűjtött adományokból mintegy 300 ezer font (125 millió forint) jöhet össze a rögbisek Fakanál Alapítványa javára. A szervezet az Egyesült Királyság és Írország hátrányos helyzetű és fogyatékos gyermekeit segíti.

A meccs krónikájához tartozik, hogy az időjárás nem a bátor expedíciót, hanem az értük induló helikoptereket győzte le egy időre. A Resolute Bay repteréről egy nappal később mentek csak értük, mert addig nem volt biztos, hogy visszafelé le tudnak szállni. A csapat végül tíz nappal az indulása után tért haza Londonba.

Szerző Hanti Gábor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot