Létrehozva: 2017.02.23.

Súlyosan félrediagnosztizálták a magyar focistát!

Itthon nem tudták megállapítani, hogy mi a baja, inkább elküldték volna mûtétre. Egy németországi specialista segített a játékosnak.

Műtétet javasoltak Vida Máténak. A Vasas tehetséges játékosa a téli szünet elején panaszkodott a térdére. Mint utóbb kiderült, nem is volt akkora a baj, mint amit itthon mondtak neki.

A Vasas edzője, Michael Oenning az angyalföldiek első felkészülési meccse előtt még azt mondta, hogy Vida bár fájlalja a térdét, de pár nap múlva becsatlakozhat a munkába. Ez  azonban nem történt meg. Olyannyira, hogy a játékosnak napról-napra egyre nagyobb fájdalmai voltak.  Az nb1.hu információja szerint Vida ezért vidékre utazott az egyik  legelismertebb magyar doktorhoz, akinek már azért is 100 ezer forintot kell fizetni, hogy megvizsgálja a pácienst. További százezrekért újabb vizsgálatok következtek, majd jött a magyar diagnózis: Vida térdét meg kell operálni!

Michael Oenning ebbe nem nyugodott bele. Attól tartott, hogy egy rosszul sikerült műtét Vida pályafutásának végét jelenthetné. Ezért a Vasas edzője kiküldte a játékost Bajorországba ahhoz a specialistához, akihez a Bayern München játékosai is járnak. Õ első ránézésre megállapította, hogy a legfőbb gond, hogy Vida lúdtalpas, ezért rossz irányból terhelte a térdét.

Nagy szerencséje van Vidának, valószínűleg megúszott egy teljesen felesleges műtétet, és jó eséllyel hamar visszatérhet a pályára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

OLDALVONAL

Rohant a családjához, kórházból üzent a Fradi edzője