Létrehozva: 2016.03.31.

Lesújtó hírek: Idén már biztos nem léphet színpadra Rékasi Károly!

Bár nemrég visszatért a Barátok közt-be, annyira túlerõltette magát, hogy ismét kórházba került.

Mentő száguldott a kórházba Rékasi Károllyal, akinek a Barátok közt forgatásán szétnyílt a műtéti sebe. Hiába óvták őt a sorozat készítői, ismét túlerőltette magát, és ezzel eldőlt:

Megint jó időre ki fog esni a munkából.

A színész még tavaly nyáron szenvedett súlyos motorbalesetet, amiből rekordsebességgel sikerült felgyógyulnia.

Legalábbis sokáig úgy tűnt...

Nemrég azonban kiderült, csontjai nem forrtak össze megfelelően, ezért újra meg kellett operálni. Rékasi ezek után sem adott magának elég időt a felépülésre, hamarosan újra belevetette magát a munkába.

 

Mára azonban világossá vált, színházi és tévés sikereit is fel kell áldoznia a gyógyulásért. Még kedvesével, Pikali Gerdával közös előadásuk premierjét is el kellett halasztania.

"A Boldogság című darabjuk bemutatóját először őszről januárra tolták, amivel óriási sikert arattak. Sajnos azonban a további előadásokat le kellett mondani a műtét miatt, ami érthető okokból megviselte Károlyt, hiszen egy színész számára nagyon fontos a közönsége. És persze minden helyzetben feltöltődést jelent az is, ha színpadon állhat, de most a gyógyulás a legfontosabb, még ha hosszú is lesz"

- árulta el a hot!-nak a színész egyik ismerőse, aki akkor még nem is tudta, hogy Rékasi újra kórházba kerül.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett