Létrehozva: 2016.09.21.

Lépcsőházban szexelt a begerjedt pár - rendőrt hívtak a szomszédok

Olyan elemei erõvel tört a párra a vágy, hogy azt sem tudták kivárni, míg beérnek a lakásba. Már a lépcsõházban egymásnak estek az éjszaka közepén. Ez még nem is lett volna baj, de az egész ház felébredt a kéjes nyögésekre...

Szerző cooweck

Claire Blacklaw évek óta ugyan azt a lakást bérelte Hamiltonban, Skóciában, de egy pillanat alatt kidobták a lakásából, mert túl hangosra sikeredett az esti szex a lépcsőházban.

Repült a lakásból, mert szex közben felébresztette a lakókat

„A ház tulajdonosa hívta az ügyeletes járőrt, mert az egyik lakó túl hangosan szeretkezett az ajtaja előtt" – mondja helyi seriff.

„A mezítelen pár állítólag nagyon részeg volt, és olyan hangosan szeretkeztek, hogy felébresztették a ház lakóit.”

Mivel a pár a harmincegy éves hölgy lakásának az ajtaja előtt szeretkezett, ezért közterületen folytatott fajtalankodás vádjával a rend őrei őrizetbe vették őket. A ház tulajdonosa azonnal szerződést bontott a hangos lakóval, így Claire Blacklaw lett a világ első olyan embere, akit kilakoltattak, mert szeretkezett.

Szerző cooweck

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra