Létrehozva: 2016.08.25.

Legendás pillanatok: öröm és bánat az olimpián

Aranyak és aranyos emlékek, nyakon öntve egy-két kellemetlen meglepetéssel. Felejthetetlen magyar emlékek Rióból.

Így szokott ez lenni: a riói olimpián sportolóink megjárták a mennyet és a poklot, szállították a szenzációs győzelmeket és a kellemetlen csalódásokat. A %RIPOST% visszatekintésében összegyűjtöttük az elmúlt bő két hét magyar szempontból legemlékezetesebb pillanatait.

 

A legelső:

Szász Emese párbajtőröző már az első versenynapon megadta az alaphangot aranyérmével.

 

A legfájóbb:

Csernoviczki Éva cselgáncsozó a 48 kg-os súlycsoportban már az első meccsén sérülést szenvedett. A zokogó éremesélyest edző-édesapja a hátán vitte le.

Éva később hősiesen tovább küzdött, ellenfelei mellett a fájdalommal is megküzdve a 7. helyen végzett.

 

A legédesebb és a legéhesebb:

Addig a sikerre, utána viszont már csak sajtburgerre volt éhes Kenderesi Tamás:

"Elfáradtam, rám férne egy-két sajtburesz" - mondta.

A magyar csapat szinte a semmiből berobbant tehetsége Michael Phelps legyőzésével, bronzéremmel és vagány nyilatkozataival is magára vonta az egész világ figyelmét.

Ráadásul szintén olimpikon úszó kedvesével, Sebestyén Dalmával igazán aranyos párt alkotnak.

 

A legmellbevágóbb:

Gyurta Dániel címvédőként óriási meglepetésre csak 17. lett 200 méter mellen. Három olimpiai döntő (Athén, Peking és London) után, ezúttal még az elődöntőbe sem jutott be.

Gyurta elismerte, hogy hullámvölgyben van, de már a jövő évi, budapesti világbajnokságra tekint előre.

 

A legnyugisabb:

Szilágyi Áron kardvívó leginkább azzal vívta ki mindannyiunk elismerését, hogy szinte magától értetődő természetességgel védte meg a londoni olimpiai bajnoki címét.

 

A legmeglepőbb:

Cseh László a 200 méteres pillangóúszás hetedik helye után, 100-on ezüstérmet szerzett - méghozzá hármas holtversenyben! Ilyet se látott még a világ: a dobogó második fokán, egymás mellett állt Michael Phelps, Chad Le Clos és Cseh Laci.

 

A legtündéribb:

Kapás Boglárka hazahozta, amiért ment: élete legjobbjával bronzérmet nyert Rióban.

A természetességével hódító, tündéri úszónőbe a fél világ szerelmes lett.

 

A legek legjei:

Megosztott első hely, még ha nem is ehhez szoktak a dobogó tetején. Úszózsenink, Hosszú Katinka három arannyal, egy ezüsttel és váltóban hatodik hellyel, új kajakkirálynőnk, Kozák Danuta pedig (egyesben, párosban és négyesben) három arannyal zárt.

Mindkét magyar sportolónő a riói olimpia legeredményesebb klasszisai közé tartozik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát