Létrehozva: 2017.01.13.

Teljesen magára maradt a szívbeteg Lajsz András!

A Koktélkirálytól a saját gyermekei is elfordultak, de ígéri, talpra fog állni.

Hiába remélte, hogy az új évben helyrejön az élete, jelenleg úgy tűnik, Lajsz András egyre csak csúszik lefelé a lejtőn.

Az egykor ünnepelt Koktélkirály borzalmas egészségi állapotban van, ráadásul teljesen magára maradt: felesége huszonöt év után válni akar, mivel olyan üzeneteket talált a férje telefonjában, amelyek azt sejtetik, hogy Lajsz fiatal kolléganőjével folytatott viszonyt.

Emiatt már a gyermekei sem állnak szóba vele.

„A karácsonyt is egyedül, teljesen magányosan töltöttem az albérletben, ahova szeptemberben költöztem, miután az asszony kitette a szűrömet.

A szívemet most kellett volna sokadszorra operálni, de nem műthetnek meg, mert az jelenleg az életembe kerülne.

Bár már így is tönkrement körülöttem minden. Csak azt a szegény lányt sajnálom. Nem volt vele viszonyom, mert nem fogadta a közeledésemet. De ő volt az egyetlen, aki látogatott a kórházban! Most már nem beszél velem, vidéken megszólják a szüleit az utcán, ő sem mer kilépni a lakásából. Csak azt szeretném, hogy őt ne bántsák!” – kesergett a Koktélkirály, aki állítja, a fiatal lány teljesen ártatlan, sosem bombázta volna szét a házasságát, és nem is tett ilyesmit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter