Létrehozva: 2016.03.03.

Lajcsi beismerte, hogy hibázott

Az elõzetesbõl január végén szabaduló trombitás nem tagadja, nem volt mintaapa. A rácsok mögött töltött idõ alatt azonban rájött, mekkora hiba volt elhanyagolnia a lányát.

Galambos Lajos sokáig élte a sztárapukák könnyelmű életét, az előzetesben töltött hónapok azonban mindent megváltoztattak. A január végén szabadult trombitás a rácsok mögött rájött, hogy családja mindennél fontosabb a számára. Ezzel együtt pedig be kellett ismernie, hogy elhanyagolta 17 éves lányát, Bogit.

A normális apaszerepből sajnos én kimaradtam, őszintén belátom. Hiába mondtam néha, az az igazság, sohasem fürdettem meg őt

- vallotta be Lajcsi a Bors Extrának, majd azt is elárulta, felesége egyenesen féltette tőle a gyereket.

"Hiába mondtam neki, hogy ne vicceljen, a trombitát is meg tudom fogni, mégsem volt lehetőségem."

A zenésznek 125 magányos napra volt szüksége a börtönben, hogy rájöjjön, nem volt mintaapa. Szabadulását követően azonban komoly lépésre szánta el magát. Elhatározta, hogy végre rendezi viszonyát Bogival, ezért egy napra elszöktek a világ elől, hogy mindent átbeszéljenek.

"Tizenhét év alatt egyszer sem volt közös programom a lányommal, de most sikerült egy napot kettesben töltenünk Ausztriában. Édes kettesben kirándultunk, kávéztunk, vásárolgattunk, és természetesen túl vagyunk egy nagyobb beszélgetésen. Egy olyanon, amikor apa és lánya igazán beszélget."

- idézte fel Lajcsi az emlékezetes pillanatokat, amire lányának 17 évet kellett várnia. Bogi ennek ellenére teljesen megnyílt az apjának, még szerelmi életébe is beavatta őt, amiről korábban soha nem beszélt.

A zenész bár nem örülne neki, ha csinos lányának egy celeb csapná a szelet, számára az a legfontosabb, hogy boldognak lássa őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd