Létrehozva: 2017.01.18.

Dráma: Megírta végrendeletét Lagzi Lajcsi!

A mulatós zenészt nagyon megviselik a körülötte zajló események. Úgy látta jónak, ha megfogalmazza végakaratát...

A végrendelet ötletét a mulatós zenész ügyvédje, Berényi András vetette fel, aki szintén arra hivatkozott, hogy bármikor történhet vele egy baleset vagy betegség, amely miatt jobb lenne, ha lenne egy biztos papír letétben. A dolog elsőre Lajcsit is meglepte, de végül úgy döntött, hogy fontos, mi lesz a hagyatékával.

A zenész azonban nem az ingatlanairól és vagyonáról írt feljegyzést, hanem a számára legkedvesebb tárgyairól.

"Érdekel, mi lesz az aranylemezeimmel, a fotóimmal, a képekkel. Nem akarom, hogy ezek a halálom után a piacon kössenek ki. Ezek nem feltétlen értékes dolgok, de nekem fontosak" – mondta, majd tételesen felsorolta, hogy miket hagy három gyermekére.

Fia, István egy aranykeretes szem­üveget kap. Lalára hagyja aláíró tollát, amellyel az első nagy szerződését szignózta. Lányára, Bogira pedig egy vitrint hagyott, amelyet még a mamájától kapott - foglalta össze a Blikk.

24 darab aranylemezét a Magyar Zeneművészet Szövetségének hagyományozza, mester­trombitáját pedig a nagyapjáról elnevezett alapítványi zeneiskolának adja.

Lagzi Lajcsi egyébként a SuperTV2 műsorában még egy videóüzenetet is rögzített, amelyet halála után lejátszanak majd a gyermekeinek, ebben arra kérte őket, hogy maradjanak továbbra is jó testvérek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria