Létrehozva: 2017.01.18.

Nem hiszed el, milyen tervei vannak Kulcsár Edinának

Edina mindig is céltudatos volt, amit akart, azt véghez is vitte. Nagyon megszerette a mûsorvezetést, így nem mondott le a tévés karrierrõl.

A szépségkirálynő úgy gondolja, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik, ugyanis a TV2 Aktív című műsorának megszűnése után sem érzi úgy, hogy véget érne tévés karrierje. Edina szeretné, ha több arcát megismernék az emberek, hiszen ebben a műsorban ezt nem igazán tudta megmutatni.

„Nagyon megszerettem ezt az egészet, azóta nem győzök hálálkodni, hogy én erre lehetőséget kaptam. Az Aktívban híreket mondtam súgógépről, ott nem tudtam megmutatni a saját egyéniségem.”

- árulta el a %RIPOST%-nak Edina.

Edina igazán megszerette a műsorvezetést, és szívesen vállalna nagyobb feladatokat is.

„Ha a szívemre teszem a kezem, úgy látom magam, hogy esetleg egy nagy műsort vezetek. Nem gondolom magam profinak, és tudom, hogy kezdőnek számítok, de úgy érzem, ha képezem magam, akkor fel tudok nőni a feladathoz. Szeretném átadni az embereknek azt a pozitív töltést, amit gyermekkoromból hozok, ugyanis olyan sok mogorva ember van manapság ” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár