Létrehozva: 2016.05.17.

Szerelme pénzéből tengődik a lábadozó Rékasi! Imádkoznak értük!

Átok ül a népszerû színészpáron! Rékasit jelenleg is kórházban kezelik, karanténban tartják. Mivel újra képtelen dolgozni, minden költség Pikali Gerda nyakába szakadt...

Alaposan rájár a rúd Rékasi Károlyra és szerelmére, Pikali Gerdára. Sokáig úgy tűnt, a Barátok közt sztárja végre felgyógyult súlyos motorbalesetéből, így élete visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

De úgy tűnik, mindez csak álom!

Legutóbbi operációja után - legalábbis a Színes Ász című napilap információi szerint - húsevő baktériumok támadták meg a lábán lévő sebet, ezért jelenleg is kórházban kezelik. A fertőzésveszély miatt karanténban tartják, szinte teljesen elzárva őt a világtól. Ennek fényében szinte biztos, hogy ismét hosszú hónapokra kiesik a munkából, egyedül a Barátok közttől kapott táppénzre számíthat, amiből képtelenség megélni.

"Gyakorlatilag Gerda lett a családfő, hiszen mindenről neki kell most ebben a helyzetben. Ráadásul nem öt forintba kerül, ha az ember kórházba kerül. Bár nagyon ki kell centiznie a pénzt, minden erejével azon van, hogy Karcsi ebből semmit se érezzen. Ezzel is próbálja a gyógyulását segíteni."

- árulta el a Színes Ásznak a nehéz helyzetben lévő színészpár egyik kollégája.

"Mi szívesen segítenénk nekik, de egyelőre nem kérték. Csak imádkozni tudunk értük!"

- sóhajtott a bennfentes.

Pedig a színész mindent megtesz, hogy kimásszon a gödörből. Még eladásra kínált egykori álomotthonának vételárát is lejjebb vitte, a ház ugyanis eddig senkinek sem kellett. Most kereken 5 millió forinttal kínálja olcsóbban, hátha ez kihúzza őket a bajból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vasúti átjáróban próbált előzni a BMW-s, a sorompóval együtt saját magát is elintézte - videó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter