INSIDER

Kö­nyör­te­le­nül gya­láz­zák a nóg­rádi cse­cse­mő­gyil­kost kö­zös­ségi ol­da­lán

A he­lyiek lát­ha­tóan úgy érzik: végre el­mond­hat­ják vé­le­mé­nyü­ket őszin­tén a lány­ról!

Február közepén egy mihálygergei nő megölte kisbabáját, nem sokkal a szülés után. Az eset úgy derült ki, hogy a fiatal nőt bevitték a salgótarjáni kórházba, mert rosszul lett. Ott kiderült, hogy napokkal korábban egy csecsemőnek adott életet. Mivel a babának nyoma sem volt, a nő lakhelyére rendőrök vonultak ki, ahol egy élve született, de aztán megölt csecsemőre találtak rá. Mint akkor a is megírta, a húszas évei végén járó nő pár nappal a szülés előtt még műkörmösnél járt, a szép új műkörmeiről még fotót is közölt közösségi oldalán.

Azóta, úgy tűnik, több se kellett az ismeretlen ismerősöknek, akik hozzászólásokban mondják el véleményüket a Facebookon.Így derült ki például az is, hogy a nő a helyiek szerint mindenkit lenézett, fenn hordta az orrát.

"Köszönni nem tudott, piszkavassal sem lehetett felérni az orrát! Mi lesz vele a sitten?"

– kérdezi nevetve az egyik kommentelő.

"Gondoljatok bele, az az ártatlan gyermek mit élhetett át a hasában is, ha végig le volt szorítva szegény. A szívem szakad meg! Másnak nem lehet gyermeke, ez meg megöli!" – írta egy nő.

A többség szerint a lányt el sem lehetett választani édesanyjától, akit a hozzászólók – bár ellene nem folyik nyomozás, és bűnrészességgel sem gyanúsítják – ugyanúgy hibásnak tartanak.