Létrehozva: 2017.01.10.

A műtét utóhatása: Nem állhat színpadra a Kossuth-díjas színész

Januárra tervezte a visszatérését, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan elgondolta.

Sokan reménykedtek, januárban ismét színpadra állhat az Újszínházban Koncz Gábor, ám egyelőre úgy tűnik, csalódniuk kell. A Kossuth-díjas színész-rendezőt az elmúlt év végén műtötték meg gerincsérve miatt. Korábban azt nyilatkozta, a beavatkozás utáni rehabilitáció körülbelül hat hetet vesz igénybe, így az év elején visszatérhet a kényszerpihenőről.

Sajnos nem így alakult, Kocznak még mindig gyógyulnia kell.

Január helyett csak februárban vagy márciusban lép újra színpadra a legendás színész.  Természetesen szeretne minél előbb visszatérni,  de kollégái egyelőre türelemre intették a mindig derűs művészt.

„Voltam benn a napokban a színházban, egy próbát néztem meg. Kerényi Imre rendező azonban azt mondta nekem, rám most egy olyan főszerep vár, aminek az van írva a forgatókönyvébe, hogy gyógyulás.

Így most teljes mértékben az egészségemre koncentrálok

– mondta a Blikknek Koncz Gábor, aki azt is elárulta, hogyan regenerálódik.

Nem tétlenkedem, olvasok, tanulok, járkálok. Igyekszem aktív maradni, és mindig csinálni valamit. Én ezzel gyógyulok.

Koncz teljes felgyógyulásáig kollégái vették át szerepeit az Újszínház előadásaiban. Mind a társulat, mind a közönség nagyon várja már a színészlegenda mihamarabbi visszatérését. Ha Koncz Gáboron múlik, akkor ez hamar megtörténhet: a művész elszánt, hogy visszanyerje egészségét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott