Létrehozva: 2016.11.15.

Reagált az exkapitány, Kleinheisler nagyot hibázott

Kleinheisler László olyan rivális ellen kapott sárga lapot, amely ellen szabálytalankodni sem kellett volna. Az Andorra elleni hiba Portugáliában üthet vissza.

A magyar válogatott 4-0-ra verte Andorrát, Csank János mesteredző azonban több gólra számított volna a csapattól a világbajnoki selejtezőn. A Váccal és a Ferencvárossal bajnoki címet szerzett tréner a %RIPOST%nak elmondta, gyenge ellenféllel találkoztunk.

Nyerni kellett, tudunk neki örülni, de igazából egy jól felizgatott NB III-as csapattal játszottunk a Groupama Arénában.

Andorra becsülettel, keményen, harcosan védekezett. Mi is jól tettük-vettük a labdát, de nem alakítottunk ki annyi helyzetet, mint amennyit vártam. Még lőhettünk volna gólokat."

Csank szerint Andorra minősége nem indokolt annyi szabálytalanságot, mint amennyit elkövettünk.

"Túl sokat szabálytalankodtunk, két sárgát is összeszedtünk. Bizonyítani akart a közönségnek a válogatott, szerettek volna megfelelni a játékosok, viszont olyan szinten pörögtek, amit ez a találkozó nem indokolt. Faultot sem kellett volna csinálni ellenük, ehhez képest szórtuk őket, ami a feszültséget mutatta. Ilyen szempontból nem voltunk higgadtak."

Kleinheisler a sárga lapja miatt nem játszhat a következő, Portugália elleni selejtezőn. Csank szerint a Duisburg játékosa fegyelmezetlen volt, de akár Bernd Storck szövetségi kapitány is mellőzhette volna őt.

"Ilyenkor felmerülhet, hogy nem játszik, de nyilván szóltak neki a meccs előtt, hogy figyeljen. Ez igazából Kleinheisler felelőssége, az ő hibája volt."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló