Létrehozva: 2016.04.11.

Kislányuk árán vitatkoznak Damuék

Bár mindkét fél fogadkozott, hogy a baba érdekében normalizálják viszonyukat, a jelek szerint nem jártak sikerrel. Damu párja, Edina szerint a pénzen vesztek össze, nem sokkal kislányuk, Maja érkezése után.

Damu Roland saját elmondása szerint kiakadt, amikor felesége elmondta neki: harmincezer forintot szeretne kapni kislányuk képeiért egy bulvárlaptól. Edina persze másképp emlékszik a vitára, szerinte éppen a férje az, aki ezt javasolta neki.

"Megfogtam a picike kezét, ő megszorította az ujjamat. Ásított és mintha mosolygott volna, nagyon megindító volt.

Aztán jött a kijózanodás: Edina közölte, hogy harmincezer forintért el szeretné adni a kislányunk fényképét egy bulvárlapnak.

Hogy a fenébe lehet, hogy a szülés után pár órával már ilyeneken gondolkodik, és hogy képes lenne aprópénzért árulni ezt az ártatlan kisbabát?" - dühöngött Damu a Borsnak.

Ezzel szemben felesége, Edina azt állítja, férje kevesellte a kért összeget, ezért kiabált vele a kórházban.

Roland kiabált velem a szülés után pár órával is, és erősködött, hogy csak akkor adjak képet, ha fizetnek érte. Csak akkor fotózhatják le a kislányomat, ha fizetnek ötszáz­ezer forintot

- mondta Edina. Hogy mi is történt valójában, azt nem tudhatjuk, de annyi bizonyos, hogy a mindössze 1,7 kg-mal világra jött babának és persze Edinának is nyugalomra van szüksége, hogy felerősödjenek, így nem szerencsés, ha a szülők folyamatosan vitáznak valamin.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg