Létrehozva: 2016.10.23.

Tönkrement életéről vallott a Szex és New York sztárja

Samantha szerepében mindenki megjegyezte a nevét, de házassága bánta a forgatások miatti örökös távollétet.

Kim Cattrall a Szex és New York című nagy sikerű televíziós sorozatban nyújtott feledhetetlen alakítást a férfifaló Samantha Jones szerepében. Ez meghozta számára a világsikert, de a végeláthatatlan forgatások miatt azonban házassága válságba került. Meggyőződése, hogy a munka miatt vált el harmadik férjétől, Mark Levinsontól.

A házasságommal fizettem érte, mert sosem voltam otthon. A férjem magányos, ideges és dacos lett, nagyon nehéz időszak volt

- idézte fel a News.com.au-nak.

A színésznő hat évig volt a hangmérnök felesége 1998 és 2004 között, éppen akkor, amikor a sorozat először futott a tévében. Férjével 2002-ben még közös könyvet is kiadtak, amely – természetesen – a szexről szólt, Kielégülés: A női orgazmus művészete címmel.  

A 60 éves színésznő azt is elmondta, hogy Samatha karaktere a válás után problémákat okozott a randizásban is, mert a férfiak nehezen tudtak elvonatkoztatni filmbéli szerepétől.

Kétélű fegyver, mert hatalmas bók, ugyanakkor az nem én vagyok. Néha akadályt jelent, ha Samanthával azonosítanak, mert a férfiak esetleg tarthatnak tőlem

– fogalmazott. Mindezek ellenére büszke karakterére, és szereti is, amiatt, hogy Samantha nagyon sokat tapasztalt életében – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter