Létrehozva: 2016.08.26.

Kiderült, miért ment tönkre a magyar sztárpár kapcsolata!

Már külön otthonba is költöztek, Eszternek a barátnõi segítettek elhurcolkodni Szentendrérõl.

Bár mindketten megszólaltak a közösségi médiában, bennfentesek elárultak az okot, amiért Iszak Eszter és Dobrády Ákos szakított.

Hiába szerették egymást, a tizenhárom év korkülönbség, és az ebből adódó különböző célok véget vetettek a nagy szerelemnek.

"Szerettek volna összeházasodni, gyerekeket is akartak, csak éppen az egyikük mostanság, a másikuk meg jóval később. Az életük más-más szakaszban tart, most még mást várnak a közeli jövőtől is" - fogalmazott egy közeli ismerősük a Best magazinnak.

A negyvenéves Dobrády családot akart, huszonhét éves szerelme viszont ezt még túl korainak tartotta. Eszter ugyanis a jelenlegi életszakaszában egyelőre a karrierépítéssel szeretne foglalkozni, az anyasághoz még nem érzi magát érettnek.

Miután megértve egymás vágyait, békében elváltak, Ákos a szentendrei házában maradt, Eszter pedig beköltözött budapesti, közösen bérelt lakásukba. Ezt az otthont arra az esetre tartották fent, ha estébe nyúló elfoglaltságaik miatt már nem tudtak hazamenni.

Eszternek a barátnői segítettek elköltözni Ákostól, de a műsorvezető idővel új otthonban szeretné álomra hajtani a fejét, ahol már nem kísértik őt a múlt emlékei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd