Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.27.

Kiderült, melyik hónapban válnak el a legtöbben

Ahogy beszélhetünk esküvõi szezonról, úgy néz ki, az év bizonyos szaka a válások ideje. Legalábbis a legújabb kutatás szerint. Íme, ekkor érdemes vigyázni a hétköznapi veszekedésekkel.

A Washingtoni Egyetem szociológusai készítettek egy kutatást, amiben 2001 és 2015 között vizsgálták a válást és annak okait, illetve, hogy az év melyik szakában a leggyakoribb.

Válási szezon

Bár az év bármelyik napján megfogalmazódhat benned, hogy nincs tovább és válni szeretnél, azonban a tényleges procedúra és a papírok végleges rendezése általában januárban zajlik. Ezt ítélik a legalkalmasabb időpontnak a párok, illetve a körülmények is ekkor a legmegfelelőbbek.

Márciusban még úgy érzik az emberek, hogy a nyár talán a kapcsolatra is jó hatással lesz, őszre megoldódik minden, és visszatérhetnek a régi kerékvágásba. Augusztusban azonban rájönnek, hogy nem sikerült, mégsem hozzák meg a döntést, hiszen

hamarosan kezdődik az iskola, és hatalmasat robbanna a válásbomba a gyerekek lelkében.

A január nyugis

Január az új év kezdete és egy új élet kezdete. Ha ilyenkor mondják ki a válást, még rengeteg idő van arra, hogy nyárra minden rendeződjön, a nyári szünetre a gyerekek is megszokják az új helyzetet, és talán boldog és teljes lehet a vakáció.

A házastársak így az év első hónapját részesítik előnyben, ha válásról van szó.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!