Létrehozva: 2017.03.27.

Kiderült, ki az utódja Berek Katinak a nemzet színészei között

Nagy várakozás elõzte meg a bejelentést. Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében - mondta a színésznõ, mikor megtudta, hogy õt választották.

Csomós Marit választották nemzet színészének. Az eseményt hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották – írja az MTI. A 87 évesen elhunyt Berek Kati helyére választotta meg most a többi művész Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt.

Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész az MTI-nek elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés.

A Radnóti Színház társulatának tagja elárulta, hogy a délelőtti próba és az esti előadás között öltözőjében pihent, amikor a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel, hogy őt választották a nemzet színészei a testületbe.

Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollegáimnak

 

– mondta, kiemelve, hogy azok szavaztak rá, akikkel együtt dolgozott. Almási Évával egy osztályba járt, Molnár Piroskát főiskolás kora óta ismeri, Máthé Erzsivel, Törőcsik Marival a Nemzeti Színház társulatánál volt együtt. "Mind istenített nevek, akik ezt megszavazták" - tette hozzá.
Csomós Mari, akit Berek Kati helyére választottak a nemzet színészei, felidézte, hogy a február 26-án elhunyt színésznővel is játszott együtt a Nemzeti Színházban az Éjjeli menedékhelyben és az Új Színházban a Vérnászban.

 

A nemzet színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A cím halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forintos juttatásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Végleg összeveszett az Omega két zenésze

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán