Létrehozva: 2016.02.24.

Kiderült Hitler féltve rejtegetett titka

Történészek tudományos szenzációként adták hírül, hogy Adolf Hitlernek súlyos testi fogyatékossággal kellett szembenéznie.

A német diktátor körül 70 éve bekövetkezett halála után sem csillapodnak a kedélyek. Sok legenda és hiedelem mellett most úgy tűnik, Hitler szexuális problémáiról kerültek elő komolyan vehető bizonyítékok.

Súlyosabb problémák, mint bárki gondolta volna...

Egy 1923-as dokumentum arra enged következtetni, hogy Hitlernek mikropénisze volt, ráadásul anatómiai rendellenességgel kiegészülve. A jelentés azután készülhetett, hogy a vezért 1923-as évek elején őrizetbe vették. 

Az már korábban is ismert tény volt, hogy Hitler egyik heréje nem szállt le gyerekkorában - ezt anno úgy magyarázták, hogy a vezér az első világháborúban szerezte a sérülést. A mostanában napvilágot látott, korabeli orvosi feljegyzések tanúsága szerint azonban a diktátornak sokkal súlyosabb problémái voltak, mint az utókor gondolta. Hypospadiasisa volt - az ebben szenvedő betegnél a húgycső nem a hímvessző végén található. Az elváltozás a külső nemi szervek egyik leggyakoribb fejődési rendellenessége.

Rettegett a megszégyenüléstől

Ezek az új információk magyarázattal szolgálhatnak Hitlernek azokra az eddig megmagyarázhatatlan fóbiáira, miszerint félt akár félmeztelenül is emberek előtt mutatkozni, vagy hogy sosem vállalt gyermeket, pedig mindenkit arra sarkallt, hogy több és több "árja utódot" hozzon világra. Betegsége egyben Hitler jellemfejlődését is magyarázza. Így ugyanis könnyebben érthető, hogy miért volt benne annyi gyűlölet és düh.

Állítólag Theodor Morell, Hitler orvosa adott a náci vezetőnek hormonokat, amfetamint és kokaint, hogy ezzel is növeljék a nemi vágyát,

és legalább néhány alkalommal tudjon szexuális kapcsolatot létesíteni Eva Braunnal. Dr. Morell egyébként irataiban szintén feljegyezte, hogy a pénisz esetében deformáltságot tapasztalt. 

Hitler utolsó, de egyben legnagyobb félelme az volt, hogy az őt 1945-ben körülvevő orosz csapatok elfogják, és férfias hiányosságait Moszkvában fogják mutogatni. Ez lehetett a legnagyobb indíttatása abban, hogy megölje magát. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek