Létrehozva: 2016.07.04.

Kiáll a falu a Lajcsit megütő férfi mellett!

Bár Galambos Lajos szerzett látható sérülést a tettlegességig fajuló vitában, a szomszédjai egyértelmûen azt mondják, megérdemelte és nagyon rá is fért...

Mint ismeretes, a vita abból pattant ki, hogy Lajcsi és Cs. Csaba rajtakaptak két kamasz fiút, amint a zenész birtokához tartozó hatalmas tóban fürdenek. Lajcsi állítja, komoly károkat okoztak neki a gyerekek, de annak ellenére sem bántotta őket, hogy a szülők ez ügyben tettek feljelentést ellene.

A falubeliek hiszik is, nem is a történetet, de abban egyetértenek, hogy Lajcsi amolyan kényúrként viselkedik és évszázados íratlan szabályokat szeg, mióta bevette magát a mesés birtokra.

"Világos, hogy a tó, Lajcsi birtokán van, de ez önmagában nem hinném, hogy okot adhat arra, hogy gyerekekre támadjanak.

Korábban sosem volt gond abból, hogy egy nyári napon a gyerekek megmártóztak a tóban, és nem is igazán értem miféle kár érheti a zenészurat, ha most bárki fürdik a tavában

- mondja a dühös mocsai férfi, aki úgy érzi a teljes település nevében beszél, hiszen mint mondja, senki sem szíveli a zenészt arrafelé.

"Mondhat bárki bármit, de az, aki itt kárt csinált, az a Lajcsi. Folyton átalakít és úgy feldúlta itt a tájat, mintha csak maga Isten volna, aki kedvére teremtget ezt-azt. Úgy viselkedik, mint valami földesúr, aki lenézheti itt a kétkezi munkást. Ha valamelyik gyerek apja kezet emelt rá, hát jól tette, a fene egye meg!”- fakadt ki az idős férfi a %RIPOST%-nak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett