„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2016.10.19.

Ki mer-e állni nyílt vitára zsidó alelnökével Vona Gábor?

Alaposan felkavarta a kedélyeket egy, a Jobbikról szóló amerikai dokumentumfilm. Hogyan utálták ki maguk közül a párt alelnökét, miután nyíltan megvallotta zsidó származását.

Vona Gábor tegnapi parlamenti sajtótájékoztatóján gúnyos hangsúllyal "fantasztikusnak" nevezte azt azt a nemzetközi érdeklődést kiváltó amerikai filmet, amelyik lerántotta a leplet a Jobbik szándékosan félelmet keltő, nyilas, náci jelképeket felidéző, bakancscsattogtató politikájáról. Amit újabban az úgynevezett cukiságkampány próbál elfedni...

A film megdöbbentő módon ábrázolja azt a gyűlölethullámot, ami alelnöküket, a korábban rendkívül népszerű Szegedi Csanádot elárasztotta, miután nyíltan megvallotta zsidó származását.

Vona Gábor tegnapi gúnyolódása sokak szerint csak olaj volt a tűzre, hiszen lényegében megpróbálta hitelteleníteni a világ már több országában bemutatott, idehaza meglehetősen agyonhallgatott filmet.

Kommunikációs szakértők szerint a helyzetet csak az tisztázhatná, ha Vona Gábor ki merne állni nyílt vitára a pártból zsidó származása miatt, szabályos verbális terrorhadjárat során eltávolított alelnökkel.

Szegedi Csanád a %RIPOST% információi szerint

rövidesen exkluzív interjúban fejti ki a TV2 egyik műsorában, hogyan is működik valójában a "cukiságkampány" díszletei mögött a szélsőségesekkel továbbra is összejátszó Jobbik.

A Jobbik korábbi alelnöke a náci, nyilas jelképekkel  tudatosan operáló párt működéséről már az amerikai dokumentumfilmben is elmondott részleteket.

 

A TV 2 Tények Extra című műsora részletesen elemezte a nagy hírű New York-i dokumentum-filmfesztiválon bemutatott alkotás körül kialakult nemzetközi botrányt. Sajátos módon a film bemutatását Magyarországon eddig senki sem vállalta,feltételezhetően a Jobbik körül csoportosuló szélsőségesektől tartva.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 27.: a Halaknak kiélesednek az érzékei, a Skorpió jeleket kap

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-