Létrehozva: 2016.05.26.

Kettős csapás érte a magyar méhészeket, veszélyben a hazai méz!

Az áprilisi fagyok után a hét eleji vihar tette be kaput a méztermelõknél, most már látszik, hogy nagyon gyenge lesz az idei termés.

Szerző Brenner Balázs

A fagy által okozott károk már április végén jól láthatóak voltak,

a levelek elfeketedtek, a virágok lehullottak.

A hét eleji vihar sem kedvezett a növényeknek, a szakértők szerint ugyanis az eső leszórta a földre az akác virágait, az erős szél pedig a maradék nektárt is elfújta.

Jó becsléseket csak hetek múlva lehet majd tenni az idei akáctermés minőségére

- nyilatkozta Boross Péter, aki szerint a magyar mézpiac jelenleg vegetál, a tavalyi akácméztermés fele pedig a termelőkön ragadt az uniót elárasztó kínai méz miatt.

A méhészeket csak az vigasztalhatja a fagy- és esőkárok után, hogy a minőségi magyar méztermelés védelme és a mézhamisítás elleni összehangolt fellépés érdekében korábban együttműködési megállapodást kötött a NÉBIH és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. Ez pedig azt jelenti, hogy bár idén katasztrofális lehet a méztermelés, az ellenőrök nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy

megállítsák a hazai mézhamisítást

a folyamatos bevizsgálásokkal és minőség-ellenőrzésekkel.

Ráadásul a változékony, hűvös, szeles, csapadékos idő nagyon megnehezítette a repce és az akác megfelelő mézelését, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület tájékoztatása szerint a fagy leginkább a síkvidéki akácosokat Baranya megye déli részén 4-5 méter magasságig és a Mecsek völgyeiben lévő késői akácokat érintette.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban