Létrehozva: 2016.08.23.

Kerítéshez kötötték ki a sikoltozó kisgyereket

A kétéves kislányt a szomszéd vette észre. Anyja szerint a gyerek maga gabalyodott a kerítésbe.

Gumikötéllel kötöztek ki egy kétéves forma gyereket, akinek szenvedését a szomszéd vette észre fűnyírás közben.

Mielőtt kihívtam a rendőröket, először fényképet készítettem, biztos, ami biztos

- mondta a szomszéd a KHQ-nak. Leírása szerint a gyermek lábai érték ugyan a földet, de a gumikötél a nyaka körül volt, és szemmel láthatóan szorította.

A gyermek édesanyja azt állította, hogy

a kicsi saját magát gubancolta a kerítéshez.

Azt viszont nem árulta el, az apró gyermeket miért hagyta őrizetlenül. Többször is kihívták már a szomszédok a hatóságot, mert a kicsi az utcán kóborolt. A helyi, Washington állambeli gyermekvédelmi hatóságok csak akkor veszik el szüleiktől a gyermekeket, ha azok közvetlen veszélyben vannak. A spokane-i kislánynak egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány