Létrehozva: 2016.06.15.

Kegyetlen módon erőszakolta meg saját unokahúgát a zalai férfi

Testvére 13 éves nevelt lányát erõszakolta meg az a fiatal férfi, aki ellen a napokban emeltek vádat Nagykanizsán.

Szerző Brenner Balázs

A 23 éves, Zala megyei H. József és későbbi áldozata jól ismerték egymást, mert a férfi a kislány nevelőapjának testvéreként gyakran segédkezett náluk a ház körüli teendőkben. Ilyen előzmények után érkezett el a szörnyű nap, március 12-e, amikor a férfi kora délután beállított bátyjához, ahol annak 13 éves nevelt lánya épp egyedül volt. Filmet nézett, amikor közeledni próbált hozzá,

simogatta a vállát, combját,

mire a gyerek elhúzódott, hárítani próbált és rávenni arra rokonát, hogy menjen el.

Ekkor a férfi kiment az udvarra, hogy elszívjon egy cigit, ezt pedig ügyesen kihasználta a lány, és Facebookon üzent a férfi húgának, hogy bajban van, de részleteket már nem tudott közölni. A perverz férfi ugyanis visszatért a házba és folytatta a kislány molesztálását. Mellét, hasát fogdosta, majd

felkapta, a szobába vitte és az ágyra döntötte.

Hiába sikoltozott a kislány, a férfi kegyetlen módon megerőszakolta, amit csak azért hagyott abba, mert attól tartott, hogy testvére hazaér.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba az esetről tájékoztatva azt közölte a Zalai Hírlappal, hogy a kanizsai járási ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen szexuális erőszak miatt emelt vádat. Fegyházban letöltendő szabadságvesztésről szól az ügyészi indítvány.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-