Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.16.

Nem hiszed el, kikkel él együtt Kapócs Zsóka

Két magyar vizslája van a színésznõnek, de elgondolkozott egy harmadik befogadásán is, amikor a napokban "kutyanézõben" járt.

Annyira megtetszettek neki a négyhetes vizslák, hogy legszívesebben magával hozott volna egyet. Kapócs Zsóka csak azért gondolta meg magát, mert első vizslája saját bevallása szerint a világ leginfantilisabb ebe.

„Annyi energiámat felemészti, amennyivel már három gyereket is felnevelhettem volna – kezdte a %RIPOST%-nak a színésznő. – Négy évvel ezelőtt halt meg az előző kutyusom, és én az a típusú gyászoló vagyok, akinek rögtön kell az új eb. Az akkori párom javasolta a magyar vizslát, hogy milyen aranyos, szép és okos. Na, ehhez képest az én Kabám a világ legrosszabb jószága! Ha nem vagyok vele, szorong, ha nem futja ki magát, akkor mindent szétrág. Tavaly éppen miatta – hátha lefoglalja magát – örökbe fogadtam mellé Málnát, egy másik kutyust. Egy fokkal lett jobb a helyzet. A kiképző, aki egyébként vizslaspecialista, azt mondta, hogy ilyet még nem látott” – mondta Zsóka, aki ennek ellenére sem válna meg a rosszcsonttól, hiszen annyi szeretet kap tőle.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel