Létrehozva: 2017.03.04.

Hihetetlen, súlyosbítást kért az ügyész Kállay-Saundersre

Hiába mentette fel az énekest a bíróság a garázdaság és súlyos testi sértés vádja alól, az ügynek nincs még vége.

Az ügyészség szóvivője súlyosbításért fellebbezett, így a per a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Természetesen megkönnyebbült Kállay-Saunders András, amikor  felolvasták a minden vád alóli felmentését. A bíró hosszan ecsetelte, miért nem ért egyet az ügyészség döntésével. Szerintük az objektív bizonyítékok nemcsak az énekes vallomását támasztják alá, de a sértettek szavahihetőségét is megkérdőjelezik. A biztonsági kamerák ugyanis cáfolják a vallomásokat.

Mint ismert, 2013 májusában András Tolvai Renivel és barátaikkal éppen el akarta hagyni a Hajógyári Sziget szórakozóhelyét, amikor egy másik ismerőse a segítségét kérte. Abel, az ismerős, azt mondta, egy társaság megtámadta őt. De ekkor már közeledett is feléjük az emlegetett brigád, akik ököllel kezdték verni Abelt. Ezt Kállay nem nézte tétlenül, próbálta szétszedni a verekedőket. Aztán az egyik sértett földre került, szerinte ezután az énekes fejbe rúgta. De, mint kiderült, a súlyos testi sértést okozó tettet az énekes barátja, Abel követte el.

Hiába azonban a pénteki bírósági felmentés, és hogy még a sértettek is elfogadták az ítéletet, az ügyészség súlyosbítást kért.

„Azt hittem, már végre lezáródik ez az ügy, nem kell több tárgyalásra menni – mondta a tárgyalás után a %RIPOST-nak Kállay Saunders. –  Hiszen a bíró is elmondta, hogy a bizonyítékok mellettem szólnak. De sebaj, nyugodt vagyok, végig állítottam, hogy ártatlan vagyok, most sem teszek másképp.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott