Létrehozva: 2016.07.18.

Jön a bosszú? A Győzikéék már tudják, kik lophatták meg őket!!

Korábban soha senki nem akart, vagy mert ujjat húzni az Idõsebb Gáspár Gyõzõvel a környéken és most sem volt jó ötlet megtenni.

Ahogyan arról a %RIPOST% hétfőn délelőtt beszámolt, eddig ismeretlen tettesek az utolsó szögig kifosztották a család tulajdonában álló és teljesen modernizált, automatizált sertéstelepet. Gáspár Győző apja ugyan a rendőrséghez fordult, de nem bízva a sikerben, pénzdíjat is felajánlott a nyomravezetőnek.

A telep tulajdonosa egyébként Győzike testvére, a fiatalabb Gáspár fivér, Zsolti lánya, ez biztosította volna a jövőjét. Nem csoda hát, ha Zsolti nagyon kiakadt. Ráadásul azt mondja, már sejtése is van, ki, vagy kik állhatnak az irdatlan összegű, 50 milliós lopás mögött.

"El sem tudom mondani milyen ideges, vagyok! Amikor a telephez érve megláttuk, hogy a hegesztés nincs a helyén, már sejtettük, hogy betörtek. De arra azért nem gondoltunk, hogy a hatalmas gépeket mind egy szálig elvitték. Alaposan megszerveztek mindent, annyi szent. Az pedig nagyon furcsa, hogy a telep gondnoka nem látott, vagy hallott semmit. Na persze nem akarok én messzemenő következtetéseket levonni, a nyomozás legyen a rendőrség gondja.

Minden esetre nekünk azért van sejtésünk, ki, vagyis kik lehettek az elkövetők, és abban is biztos vagyok, hogy elkapják őket

- mondta indulatosan Gáspár Zsolti, aki nem lenne a tettesek helyében.

"A mi családunkat eddig senki nem merte meglopni, hiszen tudják, hogy apám kemény üzletember és kemény ember is. Ha valamit meg akar tudni, akkor azt meg is fogja tudni. Ezzel az elkövetőknek is tisztában kell lenniük, hiszen csak olyasvalakik lehetnek, akik ismernek minket és tudták, hogy mekkora beruházást hajtottunk végre a telepen”- jelenti ki a fiatalabbik Gáspár testvér, aki igyekszik megnyugtatni lányát is.

"A lányom nagyon szomorú, hiszen tulajdonképpen őt rabolták ki. Az ő jövőjének biztosítására csináltuk meg a korszerűsítést, mert szerettük volna, ha az állattartás a családban marad, hiszen ennek az ágazatnak már eddig is sokat köszönhettünk apánk révén. Elvették a kislányom jövőjét, de vissza fogják adni, arra mérget veszek!”- szögezte le a %RIPOST%-nak Győzike testvére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott