Létrehozva: 2016.04.05.

Jó hír: a gyaloglás több energiát éget, mint gondolnád!

Azt hitted, gyaloglással nehéz a rád rakódott feleslegtõl megszabadulni? Ez véletlenül sincs így! Lehet, hogy sétálva több kalóriát égetsz, mint azt a korábbi számítások alapján valaha is gondoltad volna.

Az amerikai Southern Methodist Univerity kutatói nemrég publikált tanulmányukban alaposan szemügyre vették az utóbbi 40 évben használt számításokat, és két komolyabb problémát találtak bennük.

Az egyik, hogy azok a kísérletek, amelyekre ezeket a számításokat alapozták, nagyon kis számú résztvevővel dolgoztak (az egyik eljárás kidolgozásában például mindössze hat ember vett részt), ráadásul mind férfiak voltak.

Másodszor pedig ezeknél az adatoknál nem vették figyelembe, hogy a különböző súlyú emberek különböző tempóban égetik a kalóriákat – a súlyosabb emberek akár még kevesebb kalóriát is égethetnek, mint azok, akik sportosak és vékonyak.

Amikor azután a kutatók tesztelték a számításokat, kiderült, hogy a kalóriafogyasztás becslése az esetek 97 százalékában túl alacsony értéket hozott ki!

Szerencsére megoldást is találtak, ugyanis kidolgoztak egy olyan számítási módot, amely a felnőttek kalóriaégetésének becslésében kétszer-háromszor pontosabb a korábbinál. Nemcsak nagyobb számú résztvevő segítségével dolgozták ki, hanem a különféle magasságú és súlyú emberekkel is számol, sőt, a séta sebességét is figyelembe veszi.

Ha egy átlagos, körülbelül 60 kilogramm testsúlyú ember a szokásosnak tekinthető 4,5 kilométer per órás sebességgel sétál, kilométerenként körülbelül 50 kcal-t éget. A régi számítás ugyanerre csak 43 kcal-t írt elő. Ha ugyanez az ember gyorsabban, 6 kilométer per órás sebességgel gyalogol, kilométerenként körülbelül 60 kcal-t éget el.

Arról egyelőre nincs szó, hogy ezt az új számítást az új fitnesz-applikációkba is beépítenék, az azonban tény, hogy érdemes további métereket, kilométereket adni a napi sétához. Az sem rossz megoldás, ha a barátaiddal, vagy a kedveseddel vacsora után, desszert helyett inkább lesétáljátok a bevitt kalóriákat. Az orvosok szerint ugyanis a gyaloglás egyedülálló mozgásforma, amely kímélő módon nyújtja a más sportokkal együtt járó szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi előnyöket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felfedezés: hatlábú hegyi gazellát figyeltek meg -videó

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a Halaknak szép napja lesz, a Mérleg választ kap egy kérdésre

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?