Létrehozva: 2016.08.23.

Itt találták meg a kocogás közben eltűnt anya holttestét

Holtan találták a kilenc napja Pöstyénben eltûnt 38 éves Mária Fox-Filovát hétfõn. A kétgyermekes édesanya élettelen testét a Vág folyó egyik mellékágából húzták ki.

Aggódva kereste napokon keresztül a szlovákiai Pöstyén városa azt a 38 éves nőt, akinek még múlt hét vasárnap veszett nyoma. Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a kétgyermekes édesanya futni indult, ám soha nem ért haza.

A kilenc napos keresés végül szörnyű eredménnyel zárult, egy víztározónál bukkantak az édesanya testére. A Novy Cas információi szerint a család már azonosította Máriát, de a hivatalos rendőrségi vizsgálatok eredményére azonban még várni kell.

A %RIPOST% információi szerint a holttestet egy ág fogta fel, de a hatóságok számára még nem világos, mégis hogyan került oda: vagy a víztározóba dobták, vagy a Vág folyó sodorta odáig.

Megtettünk mindent, hogy a lányom előkerüljön, most megtaláltuk, és nem tudjuk, mitévők legyünk. Már megjelentek olyan pletykák is, hogy a lányom egy hídról vetette magát a vízbe

- nyilatkozta Mária apja a szlovák cas.sk portálnak. Az is az öngyilkosságra utal, hogy a mentőkutyák az említett hídnál veszítettek nyomot a keresés során...

A 38 éves édesanya férje is részt vett a nő felkutatásában, ám furcsa módon felfüggesztette a keresést vasárnap.

A család iránti tiszteletből hoztam egy döntést, így kérek mindenkit, álljon le Mária keresésével. Hamarosan jelentkezni fogok új hírekkel

- írta a Facebook-odalán Michael, aki felesége holttestének megtalálása után már nem írt több bejegyzést.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy a nő édesanyja és édesapja is orvosi ellátásra szorult, miután értesültek lányuk haláláról. Mária egy 11 és egy 10 éves kisfiút hagyott hátra, a fiatalabbik épp vasárnap ünnepelte a születésnapját...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-