Létrehozva: 2017.01.15.

Istennek nincs fia, Allah az Úr - énekelték egy skót katedrálisban!

Az elképzelhetetlen eseményrõl beszél most fél Skócia.

Jézus megtagadása egy keresztény templomban... Hihetetlen? Pedig megtörtént! A skót fővárosban található Szent Mária püspöki katedrálisba egy esemény kapcsán meghívtak és mikrofonhoz engedtek egy muszlim nőt.

A cikk által meg nem nevezett hölgy a Koránból kezdett énekelni olyan versszakokat, hogy “Istennek nincs fia, Allah az Úr”. Továbbá, hogy a Korán szerint Mária megszégyenült a szülés után, Jézus pedig csodával határos módon megszólalt a bölcsőből... (Ilyen nincs a Bibliában...)

A muszlim nő ezt követően azt is elénekelte, hogy a csecsemő Jézus elfogadta urának Allahot, és felszólított a dicsőítésére, mert “ez a helyes út”...

Michael Nazir-Ali anglikán püspök élesen elítélte az esetet, amely teljesen összeférhetetlen az epifánia ünnepével, amelyen Krisztusnak, mint Isten Fiának kinyilatkoztatásáról emlékeztek meg. A Christian Todaynak azt nyilatkozta: “A Skót Episzkopális Egyháznak azonnal el kell utasítania ezt a meggondolatlan meghívást.”

Forrás és kép: Breitportal.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt