Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.29.

Egymásnak esett két atomhatalom, mi is rámehetünk, ha háborúba kezdenek

Korábban többször háborúzott a két ország, azóta bõvült a fegyvertáruk. A víz miatt robbant ki közöttük konfliktus.

Hadüzenettel érne fel, ha India hatályon kívül helyezné az Indus-folyó használatáról szóló több évtizedes kétoldalú megállapodást - jelentette ki kedden Pakisztán kormányfőjének külügyi tanácsadója, aki az indiai miniszterelnök minap elhangzott fenyegetőzéseire reagált.

Akkor Narendra Modi indiai kormányfő keményebb bánásmódot sürgetett Pakisztánnal szemben.

„A vér és a víz nem folyhat együtt”

– mondta arra a szeptember 18-i kasmíri támadásra utalva, amelyet egy indiai katonai támaszpont ellen követtek el. India azt veti Pakisztán szemére, hogy területén támogatja a terrorizmust és az India elleni támadásokat is.
Az Indus és mellékfolyóiról 56 évvel ezelőtt kötött megállapodás egyik eleme, hogy India nem vágja el Pakisztánt a víz használatától, miután India gátakat és öntözőcsatornákat kezdett építeni, megállítva a folyó áramlását Pakisztánba.

A megállapodás értelmében a hat mellékfolyó közül három keleti felett India kizárólagos jogot élvez, míg Pakisztánnak három nyugati használatához van joga, amelyek először Kasmír India által ellenőrzött részén folynak keresztül.

A pakisztáni parlament szerdai ülésén vitatja meg az India által ellenőrzött Kasmírban uralkodó helyzetet.

A két atomhatalom eddig 3 háborút vívott egymással, s egy újabb konfliktus azért rendkívül veszélyes, mert mind a két ország atomhatalom, s ha ne adj isten, bevetik ezeket a fegyvereket, az az egész bolygót veszélyeztetné…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány