Létrehozva: 2016.07.18.

Ilyen interjút még X-Faktor-mentorral nem olvastál

Az énekes rendhagyó interjút adott lapunknak, láthatóan meg sem próbált javítani a kommentelõk szerint botrányos imidzsén.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy rendhagyó interjút adott a %RIPOST%-nak az X-Faktor új mentora, ByeAlex, de úgy is, hogy tesz arra a néhány millió magyarra, aki ősszel őt fogja nézni a tévében, kis túlzással naponta.

Lapunk szerette volna szóra bírni az énekest, hogy az olvasók jobban megismerhessék, hiszen a nyilvánosságtól meglehetősen elzárkózik. Úgy tűnik azonban, hiába próbáltuk közelebb hozni a tévénézőkhöz, őt láthatóan nem izgatja, hogy milyen a megítélése.

A vele készített interjút módosítás nélkül közöljük:

Az nyilvánvaló, hogy a mentorkodás egy új kaland az életedben, de nem bántad meg, hogy elvállaltad? Mindig megosztó személyiség voltál, volt, aki azért szeretett, mert sosem voltál mainstream celeb, aki fűnek-fának haknizott a magánéletével, mások pedig épp ezt nem kedvelték benned, sokan sznobnak tartanak. Ezt te hogyan látod?

Továbbra sem haknizom a magánéletemmel. Ugyanaz az ember vagyok, több lehetőséggel és tapasztalattal. Sznob nem vagyok, csak van ízlésem és elképzelésem.

Az X-Faktor oldalán most rengeteg negatív kommentet lehet olvasni az idei mentorgárdáról, a legtöbb rosszat pedig láthatóan rólad írják. Hogyan érint ez téged, illetve nem bánod, hogy az x-faktoros szerepléseddel precedenst teremtettél mindenki számára, hogy ítélkezzen feletted?

Szerintem ha megszámolod, nem rólam írják a legtöbb rosszat. Hanem osztozunk a rosszban. Érzelmileg nem is ér már el ez hozzám.  A farkas nyugodtan alszik tovább.

Milyen a viszonyod a mentortársaiddal?

Jó.

Ki az, akivel leginkább megtaláltad a közös hangot, és kivel kevésbé?

Mindenkivel.

Tóth Gabival számítasz további csörtékre?

Nem nagyon lesz ilyen szerintem.

Az nyilvánvaló, hogy a zenekarok mentora szeretnél lenni, de melyik az a csapat, amelyik szerinted a legtávolabb áll tőled?

Huszonöt év felett. Unnám, azt hiszem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor