Létrehozva: 2016.05.28.

Így szexelnek a földönkívüliek az elrabolt emberekkel!

Az ufológiában az egyik legérdekesebb témakör, ami mindenkit különösképpen érdekel, az idegen lények által elrabolt emberek, akik szexuális élményeket is átéltek. Az utóbbi idõben ismét megnövekedett az ilyen beszámolók száma...

 

Néhány évtizede elképesztő mennyiségű szexuális tartalmú eltérítésről számoltak be a földönkívüliek által elvitt áldozatok. Akkor a tudósvilág és egyéb szervezetek káprázattal, rossz álmokkal, hallucinációval, mentális zavarokkal, droggal és egyéb nevetséges indokkal próbálták félresöpörni a jelenséget.

Az idegenek által eltérítettek általában csak regressziós hipnózis hatására voltak képesek feloldani a leblokkolt emlékeiket, de manapság már egyre többen vannak, akiknek még erre sincs szükségük, hogy felidézzék a részleteket...

Az egyik legrégebb óta működő, civil ufófigyelő szervezet, a MUFON tanulmánya szerint 215 földönkívüliek által történt eltérítésből 10 esetben számolnak be az áldozatok szexuális élményekről.

Ilyesmi főleg a 20-30 éves korosztályba tartozókkal esett meg, illetve minél idősebbek voltak az elraboltak, annál alacsonyabb volt a szexuális zaklatás aránya... de érdekes módon azért az idősebbek közt is előfordult pár eset.

A korábban már eltérített emberek leszármazottai is jó eséllyel szintén egy idegen űrhajón kötnek ki előbb, vagy utóbb...

Az ufológusok szerint az ilyen emlékeket a földönkívüliek blokkolják az emberi elmében, mivel az, hogy idegen lénnyel történt szexuális aktus, vagy egyéb beavatkozás, igen nehezen feldolgozható trauma. Esetenként valami fedősztorival pótolják a hiányzó emlékképeket, ami egy idő után zavarhoz vezethet. Az áldozatok ilyenkor érzik, hogy valami nem stimmel az emlékeikkel, és szakemberhez fordulnak. Ezután javasolják a pszichoterapeuták a regressziós hipnózist...

A leghíresebb szexuális tartalmú eltérítés a 23 éves mexikói farmer, Antonio Villas Boas (1934–1991) nevéhez fűződik. 1957 október 16-án a férfi éppen a családi farmon szántott traktorával, amikor furcsa vörös fényre lett figyelmes az égen, ahogy felé közeledett. Végül tőle 15 métere landolt a szántóföldön. A traktor motorja lefulladt, és Boas leugorva róla, menekülni próbált. Ekkor négy, kistermetű szkafanderes humanoid lény jelent meg. Az egyiket sikerült leütnie, a többiek viszont megragadták, és közös erővel felhurcolták az idegen űrhajóra.

Furcsa, hörgő hangokkal próbáltak vele kommunikálni, de nem jártak sikerrel. Meztelenre vetkőztették, bepermetezték a testét valamilyen folyadékkal, majd vért vettek tőle. Ezután fél órára magára hagyták egy ovális szobaszerűségben. Ennek bejárati ajtaján ismeretlen jelek álltak, melyeket később Villas Boas hipnózisban le tudott rajzolni.

Ami ezután következett, történelmet írt az ufológiában. Egy szőke, emberszerű meztelen nő lépett a szobába, aki a farmer szerint olyan gyönyörű volt, amilyet még életében nem látott. Rendkívül csinos és karcsú volt. Arca azonban kissé szögletesnek tűnt, arccsontja kiállt, hatalmas szemei földönkívüli jelleget kölcsönöztek egész lényének. A nő szándéka egyértelmű volt, Boas pedig szinte azonnal „készen állt”. Pillanatokkal később sor is került az aktusra. Többször is egymás után...

Az aktus során a farmer egy ágyon feküdt, a nő pedig lovagló ülésben elhelyezkedve mozgott rajta. Nem csókolóztak, viszont a nő furcsa, morgásszerű hangokat adott ki közben.

Miután végeztek, a nő saját hasára, majd az égre mutatott. Ami egyértelműen azt jelentette, hogy megfogant és a gyereküket valahol, egy másik világban fogja megszülni... Később a férfit végigvezették az űrhajón, miközben az megpróbált elcsenni egy tárgyat, hogy legyen bizonyítéka, azonban észrevették, így le kellett tennie a tervéről.

Villas Boast ezután elengedték, aki a farmján, a földön fekve tért magához. Később az orvosi vizsgálatok kimutatták: valóban nemi aktuson esett át, bőrén furcsa sérülések voltak, és nagy dózisú radioaktív terhelés miatt enyhe fokozatú sugárfertőzést is kapott.

Más férfiak azonban nem voltak ilyen szerencsések, őket egyszerűen csak „lefejték”, nem vacakoltak holmi természetes úton történő megtermékenyítéssel.

Egy brit nő egy autós eltérítés után eszméletlen állapotban került fel egy repülő csészealj fedélzetére. Amikor magához tért, egy műtőasztalra emlékeztető tárgyon feküdt meztelenül megkötözve. Három, emberszerű férfi vette körül, s úgy tűnt, orvosi vizsgálatokat végeznek rajta. 150-180 centiméter magasak lehettek, és érdekes halványkék tunikát viseltek. A szemük semmilyen érzelmet nem árult el. A két lény kiment, a harmadik pedig egy tűszerű eszközt helyezett a nő combjára, amitől teljesen megbénult, és akárhogy erőlködött, nem tudott egy szót sem kinyögni. Azután az idegen férfi szótlanul, érzelmek nélkül durván megerőszakolta. A hölgy az aktus során elájult, s amikor észhez tért, ismét a kocsija mellett találta magát.

A beszámolók alapján kiderült, hogy a jól ismert földönkívüli lények, a kis szürkék, akik satnya testtel, hatalmas fekete szemekkel, nagy fejjel és keskeny arcformával rendelkeznek, egyáltalán nem szerepelnek a szexuális aktusokban, ugyanis alkalmatlanok a földi értelemben vett szexre, mert nincsenek erre megfelelő nemi szerveik. Az erőszaktevők legtöbb esetben félig ember, félig földönkívüli hibridek.

Valószínűnek tűnik, hogy a kis szürkék genetikai elkorcsosulása a nemi ösztön eltűnéséhez vezethetett, s az utódnemzést mesterséges körülmények között hajtják végre.

Vajon mi a célja mindennek?

Az Egyesült Államokban, de még Brazíliában is számos alkalommal számoltak be hasonló esetekről a 70-es, 80-as években. Az elkövetők általában egyfajta hibrid lények voltak, a kicsi szürkék és az emberek keverékei. Eleinte alighanem csak a genetikai állományukat keverték az emberivel, majd ezt egy petesejtbe helyezve, elrabolt földi nők méhébe juttatták, nem túl kifinomult módszerekkel. A magzatot később, egy újabb eltérítés során, pár hónapos korában eltávolították az áldozatokból, és saját hajóikon nevelték fel az így létrejött hibrideket.

Õket aztán további szaporítás céljára használták az elrabolt férfiak és nők segítségével... Ufológusok szerint egyfajta nemesítés folyik. Ha utánaszámolunk, lassan már a harmadik generációnál tartunk, így a hibridek manapság már szinte teljesen embernek néznek ki, de rendelkeznek a földönkívüliek általunk ismeretlen tulajdonságaival, képességeivel is...

A dolog érdekessége, hogy még napjainkban is történnek szexuális tartalmú eltérítések. De ez már nem okoz akkora sokkot, mint régen. Sőt, Amerikában már egy csoport is létrejött Hybrid Baby Community néven, amelyhez olyan nők csatlakoznak, akik földönkívüliek termékenyítettek meg, de a magzatukat már a fogantatás után nem sokkal kivették belőlük és elvitték az idegenek.

A kérdés már csak az, hogy mire akarják felhasználni a hibrideket a földönkívüliek. Miért kell, hogy embernek nézzenek ki? Talán éppen azért, hogy az földi civilizációba beépülve irányíthassák a világ menetét?

Mindenki vonja le a következtetéseket magában, és döntse el, elhiszi-e mindezt, vagy csak tömeges képzelgésnek tartja...

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra