Létrehozva: 2016.06.29.

Így próbál túljutni a kínos családi drámán Pártos Csilla!

Már második éve folyik a botrányos per, az egykori házaspár képtelen megegyezni az anyagi kérdésekben. Mindenkit nagyon megvisel a kialakult helyzet! Megtudtuk, Csilla hogyan próbálja oldani a felgyülemlett feszültséget.

Igencsak felgyorsultak az események az utóbbi időszakban Pártos Csilla körül. Nem elég, hogy két éve folyamatosan bíróságra kell járnia botrányos válópere miatt, pár héttel ezelőtt döntés született gázolásos balesetének ügyében is. Utóbbinak pozitív végeredménye lett: az ítélet szerint nem hibás a két biciklis komoly sérülései miatt. Ám mindezek ellenére nagy stresszel járt ez a tárgyalás is.

Csilla sosem titkolta: gyógyíthatatlan kórban szenved. Évekkel ezelőtt egy autoimmun betegség döntötte le a lábáról, ami olyan súlyossá vált, hogy még kemoterápiára is szüksége volt. Egyetlen megoldást talált arra, hogy javítson állapotán: elkezdett jógázni. Ez a különleges mozgásforma elképesztő hatással volt a szervezetére, szinte kigyógyult a kórból!

Azóta sikeres jógaoktatóvá vált, és mindennemű stresszt a sporttal igyekszik orvosolni. Talán így lehetséges az is, hogy még nem betegedett bele teljesen az exférjével való folyamatos harcba.

Megtudtuk, Pécsi Ildikó exmenye jelenleg is a jógával vigasztalódik. A nehéz időszak után kicsit elmenekült a világ elől. Minden bizonnyal feltöltődve tér majd vissza!

"Minden évben megrendezi ezt a tábort Csilla. Ez egy nagyon jó feszültségoldás számára, a jóga a szenvedélye.

Úgy tudom, most a fia is vele utazott, így ez nekik most nyaralás is. Rájuk fér a pihenés

- árulta el a %RIPOST%-nak Dr. Gerencsér András, Pártos ügyvédje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin