Létrehozva: 2016.04.18.

Így lesz bajnok a Barcelona, a Bayern, a Leicester és a Juventus

Nagy meglepetés lenne a nagy meglepetés.

Célegyenesbe fordultak az európai topligák, mi pedig megnéztük, hogy hol, ki lehet a bajnok. Bármennyire is szerettük volna, hogy ne így legyen, de igazából arra kellett rájönnünk, hogy szinte mindenhol eldőlt, kivéve a Bajnokok Ligáját is uraló Spanyolországban. Ott viszont komoly izgalmaknak nézhetünk elébe.

Anglia

Négy fordulóval a vége előtt a meglepetéscsapat Leicester úgy vezet nyolc ponttal a második Tottenham előtt, hogy a teljes dobogó egyel kevesebb meccset játszott nála, vagyis az a nyolc vesztett pontra nézve csak öt.

Matematikailag még a Manchester City és az Arsenal is lehetne bajnok, de ehhez az kellene, hogy csak ők szereznek pontot az élmezőnyből, ami nem túl valószínű.

A Leicester és a Tottenham hátra lévő meccsei (zárójelben az aktuális helyezések):

  • Leicester: Swansea (15), Manchester United (5), Everton (11), Chelsea (10)
  • Tottenham: Stoke (9), West Bromwich (14), Chelsea (10), Southampton (7), Newcastle United (19)
  • A sorsolást elnézve nagyjából azonos erősségű ellenfelek várnak a két csapatra, vagyis ha tartják a formájukat, akkor minden marad a jelenlegi állás szerint.

    A %RIPOST% tippje:

  • Leicester City
  • Tottenham
  • Arsenal
  • Németország

    Hét pontot kellene hoznia a Borussia Dortmundnak a Bayern Münchenen, ha le szeretné taszítani a trónról az idény végén búcsúzó Pep Guardiola csapatát, és ez nem lesz egyszerű feladat. Merjük állítani, hogy a bajnoki cím eldőlt, a második helyezett kiléte is, és a valódi harc a harmadik BL-helyért folyik Dárdai Pál Herthája és a Bayer Leverkusen között.

    Nagyon húz a szívünk Dárdai felé, ezért reméljük, sikerül kilábalni a hullámvölgyből, mert a Leverkusennek most nagyon megy. Az elmúlt öt fordulóban ötször nyertek, és csináltak a hatpontos hátrányukból kétpontos előnyt. Viszont ha úgy nézzük, hogy ez az idénybeli összes győzelmük harmada, akkor hisszük, hogy nem folytatható a végtelenségig a sorozat, és a pontokat kiegyenlített formában gyűjtögető berliniek vissza tudnak előzni.

    A %RIPOST% tippje:

  • Bayern München
  • Borussia Dortumund
  • Hertha BSC
  • Olaszország

    Öt forduló van hátra a bajnokságból, amit a Juventus meggyőző, kilencpontos fölénnyel vezet a Napoli előtt. Ha szerdán nyerni tud otthon a Lazio ellen, és előtte kedden vereséget szenved a Nápoly, akkor azonnal bajnok, mert bár pontszámra  még be lehetne hozni, de az egymás elleni eredmény a torinóiaknak kedvez.

    A %RIPOST% tippje:

  • Juventus
  • Napoli
  • Roma
  • Spanyolország

    Két hete még minden simának tűnt, de aztán alaposan bekavart a Barcelona azzal, hogy sorozatban háromszor is vereséget szenvedett.

    Öt fordulóval a vége előtt a három nagy félelmetesen közel egymáshoz: a Barcelonának és az Atlético Madridnak 76-76 pontja van, a Real Madridnak pedig 75. Jós legyen a talpán, aki erre bármit tud mondani, ezért inkább nézzük meg a sorsolásokat (zárójelben a tabellán elfoglalt aktuális helyezések):

  • Barcelona: Deportivo La Coruna (13), Sporting Gijón (18), Real Betis (14), Espanyol (15), Granada (17)
  • Atlético Madrid: Athletic Bilbao (5), Málaga (8), Rayo Vallecano (16), Levante (19), Celta Vigo (6)
  • Real Madrid: Villareal (4), Rayo Vallecano (16), Real Sociedad (9), Valencia (11), Deportivo La Coruna (13)
  • A Barcelona - rossz formája ellenére - annyi előnyben van a többiekkel szemben, hogy már nem érdekelt a Bajnok Ligájában, vagyis legalább kettővel kevesebb kemény meccsre számíthat a hajrában, és tippünk szerint ez elég is lesz az aranyéremhez. Az pedig legyen külön bónusz, hogy a sorsolása is egyszerűbbnek tűnik.

    A %RIPOST% tippje:

  • Barcelona
  • Atlético Madrid
  • Real Madrid
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

    origo.hu

    Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

    borsonline.hu

    Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

    magyarnemzet.hu

    Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

    metropol.hu

    Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

    mandiner.hu

    Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

    origo.hu

    Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

    mindmegette.hu

    Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

    magyarnemzet.hu

    Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KIAJOBB

    Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

    KIAJOBB

    Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

    KIAJOBB

    Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

    KIAJOBB

    Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

    KIAJOBB

    Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

    KIAJOBB

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    KIAJOBB

    Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

    KIAJOBB

    Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét