Létrehozva: 2016.05.26.

Húszezer méh üldözött két napon át egy autót!

Csapdába esett egy méhkirálynõ egy autóban. A tulajdonos bánhatta, hogy nem várta meg a méhészt...

Egy egész méhkaptár bolydult fel, amikor királynőjük csapdába esett egy angol autó csomagtartójában. Két napon keresztül nem volt nyugta a Mitsubishi tulajdonosának, ugyanis a felbőszült raj üldözte a kocsit, hogy kiszabadíthassák a vezetőjüket. A vezető nem is sejtette, hogy egy méhkirálynő utazik hátul, akit társai kitartó munkával próbálnak kimenekíteni.

A történet akkor kezdődött, amikor egy 65 éves méhész arra lett figyelmes, hogy egy kisebb méhraj letelepedett egy kocsi hátuljára. Próbálta mihamarabb megoldani a helyzetet, hiszen világos volt számára, hogy milyen veszélyeket rejthet egy csapat méh a nyílt utcán.

Valami édes dolog vonzhatta a királynőt az ezüst kocsihoz. Azt nem tudni, hogyan jutott be a zárt autóba, de feltehetőleg a hátsó ablaktörlőnél találhatott valami rést, amit megnagyobbított magának. 

A méhész tudta, hogy gyorsan kell cselekedni. Hozott gyorsan egy kartondobozt, kiengedte a királynőt, majd próbálta mihamarabb beterelni a csomagtartóban és annak ajtaján lévő méheket a dobozba. Õ maga megúszta 15-20 csípéssel, de elmondása szerint nem ment egyszerűen a dolog.

Feltettem a dobozt a kocsi tetejére, már arra vártunk éppen, hogy az utolsó pár száz méh is belerepüljön, amikor egy hirtelen szél lefújta, és a királynő visszarepült az autó hátuljába. 

Roger sajnálatos módon egy vacsorára volt hivatalos, így hívott maga helyett egy másik méhészt. Az eltelt idő alatt azonban a Mitsubishi tulajdonosa elhajtott az autóval, nem is sejtve, hogy a méhkirálynő hátul rekedt - írja a metro.co.uk. A sofőr csak másnap észlelte, hogy valami nem stimmel a csomagtartóban, sőt ekkor már az is feltűnt neki, hogy egy méhraj üldözi őt mindenhova...

30 éve vagyok méhész, de én ilyet még nem láttam. Tudtam, hogy a méhek bárhova követik a királynőjüket, de látni ilyet csak nagyon ritkán lehet. Mondanom sem kell, meglehetősen mulatságos a történet

- tette hozzá Roger, aki később társaival megoldotta a nem mindennapi problémát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét