Létrehozva: 2016.05.28.

Hulladékgyűjtésből él Illés bácsi, amióta bezárta a cukrászdát

A 78 éves Barna Illés, aki nemrégiben bezárta ötven éve mûködõ cukrászdáját, összeomolva mesélt tönkrement életérõl. Kitért arra, hogy miért nem fogadta el a segítséget a folytatáshoz, a zátonyra futott házasságára és arra is, hogyan tartja fenn magát egyedül...

A napokban egy ország ismerte meg Illés bácsi könnyfakasztó történetét. Sokan voltak, akik segítségére siettek, hogy ne kelljen bezárnia ötven éve működő cukrászdáját. Illés bácsi azonban eldöntötte, hogy felújítás helyett végleg lehúzza a rolót.

"Azt mondta a testvérem, ha most nem hagyom abba az ipart, ő végez magával. Ezért inkább bezártam a boltot"

- nyilatkozta az idős cukrász a Story magazinnak, aki mindeddig a hivatásának élt.

Amíg élek, hálás leszek az embereknek, amiért most mellém álltak

- közölte meghatottan.

"Fagyi és süti itt soha többé nem lesz. Lezártuk az ügyet a polgármesterrel, pedig a hivatal fel akarta újítani az egészet. Én már nem megyek bele semmibe két agyi infarktus után. Kivagyok idegileg"

- panaszkodott a Hot!-nak Illés bácsi, aki elmondta azt is, hogy alap nélküli, vert falú háza agyag és szalma helyett csak homokból áll.

"Megvettem fiatalon, tapasztalatlanul, és azóta tönkrement, pedig amikor ideköltözött a tüzép, azt ígérték, hogy gipszkarton bemutatótermet építenek"

- mesélte el a bácsi, hogy mennyire becsapták őt, és nem lehet felújítani a házát, mert a teherautókkal együtt mozog a föld.

Az idős urat 33 éve hagyta faképnél a felesége, azóta magára mos, főz, vasal. Mivel gyermeke nem született, ezért süteményei titkos receptjeit cukrász unokaöccsének adja majd tovább.

Van egy unokaöcsém, aki cukrász, egyedül neki szánom

- fejtette ki Illés bácsi, aki bár már nem dolgozik, mégis hajnali fél ötkor kel. Elmondása szerint most olyasmire is jut ideje, amire eddig nem.

Az összegyűjtött újságokat, postaládába bedobált szórólapokat viszem a MÉH-telepre. Tíz forintot fizetnek egy kilóért, nem mindegy...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Indulhat az OTP osztalékrakétája, duplázódhat a visszaosztás

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Vezércikk: Rácáfolt Karácsonyra a hídpénzbotrányról szóló Kehi-jelentés + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét