Létrehozva: 2017.03.14.

Kimenekült a Mokkából Hujber Feri

Nincsenek szavak arra, amit Hujber Feri produkált kedd reggel a Mokka stúdiójában. Gyakorlatilag összevissza beszélt, és azt sem hallotta, hogy a mûsorvezetõk megpróbálták visszarángatni a valóságba.

Hétfő reggel óta mindenki Hujber Feriről és a mokkás szerepléséről beszél. Állította ugyanis, hogy Jézust nem feszítették keresztre, illetve helyette egy 10 éves kisfiú halt meg egy érthetetlen és zavaros baleset következtében. Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni, de Hujber ma visszatért a TV2 reggeli műsorába, és megtette. Tulajdonképpen nem is figyelt a vele szemben ülő műsorvezetőkre, akik igyekeztek kontroll alatt tartani vendégüket. A színész összevissza ficánkolt, és érthetetlen dolgokról beszélt.

Szóba hozta Orbán Viktort, a szerecsen és egyéb királyokat, illetve a közelgő Eurovíziós Dalfesztivált, ahol szerinte feltűnik majd "Totova" mint a föld anyja, Majka mint műsorvezető, Palya Bea és Mező Misi egy gyermekkel. Pachmann Péter egy ponton leállította a beszélgetést, és elküldte a láthatóan zavart Hujber Ferencet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg