Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.15.

Hujber Ferenc érzi, hogy valami ismét nincs rendben vele

A színész túlhajtja magát, de ahelyett, hogy lassítana, újabb fába vágja a fejszéjét.

Tudja, hogy mit kockáztat vele, ennek ellenére ismét kezdi túlhajtani magát Hujber Ferenc. A színész a Lokálnak mesélt arról, hogy bár tavaly szilveszterkor életveszélyes állapotban került a kórházba, miután összeomlott a keringése, mégsem lassított azóta sem.

"Most jöttem ki csatak izzadtan az edzőteremből, egy buszban ülök, és épp játszani indulok egy olyan darabban, amiben énekelek és táncolok is.

Szóval most úgy érzem, nincs baj, aztán meglátjuk, mi jön még

 - nyilatkozta a lapnak a színész, akinek szavaiból kitűnik, érzi, hogy túllő a célon, de esze ágában sincs lazítani, sőt, újabb területen készül kipróbálni magát.

"Nagyon erős egyéniség vagyok, ezért nem nagyon szeretnek a rendezők, hozzám biztos kéz kell, mert elég határozottan kinyilvánítom, mit és hogyan szeretnék csinálni.

De ahhoz, hogy elérjek valamit a színpadon, nem csupán a rendezőt kell lenyomnom, hanem egy egész színház igazgatóságát, és nem jó kiszolgáltatottnak lenni. Pont ezért a következő nagy lépés az, hogy a másik oldalon, rendezőként is kipróbálom magam.

Hujber Ferenc a lapnak arról is beszélt, hogy szívesen helyettesíti Gesztesi Károlyt, akit szerinte olyasvalamiért hibáztatnak, amit már rég nem követett el újból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom