Létrehozva: 2015.05.26.

Hosszú Katinka nem adja el a lelkét!

Udvarias, ám de kemény és nagyon õszinte szavakkal vágott vissza Katina: Idegen tõlem a csalás!

A kiváló úszónő hivatalos közleményét változtatás nélkül közöljük:

"Üdvözlök Mindenkit! Azért kértem ennek a sajtótájékoztatónak az összehívását, hogy válaszoljak a Swimming Worldben megjelentekre, amelyek azt próbálják sugalmazni, hogy illegális módszerek segítenek az eredményeim elérésében, ezek állnak a sikereim mögött.

Úgy döntöttem, nyilvánosság elé állok, hogy visszautasítsam ezeket a teljesen alaptalan vádakat, így a szurkolóim és az egész úszóközvélemény egyértelműen meggyőződhet arról, hogy mindaz, ami a szörnyű gyanúsítgatásokban szerepel, teljesen idegen a személyiségemtől, az értékrendemtől, a versenyszellemtől.

Hatéves koromtól úszom versenyszerűen – az, hogy nagyszerű sikereket értem el imádott sportágamban, egyszerre köszönhető a kemény munkának, a kiváló edzésmódszereknek, valamint a családom, a barátaim és a szponzoraim támogatásának.

Nem tudok eléggé hálás lenni honfitársaim, szurkolóim és a Magyar Úszó Szövetség kiállásáért – és azt kérem, továbbra is legyenek mellettem, különösen most, hogy Casey Barrett azt írta, a teljesítményem egyedüli magyarázata a doppingolás lehet.
Azt mindenesetre itt és most kijelentem, hogy a megfelelő időben és helyen személyesem fogom megmondani Mr. Barrett-nek: súlyosan tévedett, durván megsértett – és ezzel együtt a sportnak is kárt okozott. Vádjai teljesen hamisak, azt pedig maga is beismerte, hogy semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik. És soha nem is fog, hiszen már maga a sztori alapfeltételezése sem helytálló. Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet.

Teljesen idegen tőlem a csalás.

Viszont az is, hogy egy vállrándítással intézzem el, ha egy általam egyáltalán nem ismert illető megpróbálja tönkretenni a hitelességemet, a saját önző érdekei miatt.

Hadd osszak meg önökkel egy igen fontos részletet: a cikk megjelentetésével kapcsolatba hozhatók közül soha, senki, semmilyen formában nem keresett meg sem engem, sem az edzőimet a publikálás előtt. Nem érdeklődtek az edzésmódszereimről, hogy hány órát töltök naponta a medencében, milyen az étrendem, milyen szigorú szabályrend szerint táplálkozom, kizárandó annak a lehetőségét, hogy bármilyen tiltott szer a szervezetembe kerüljön.

Csakhogy úgy fest, léteznek ma olyanok, akik számára a tények nem számítanak. Nekem viszont számítanak, és számítaniuk kell Önöknek, Nektek is.

Rendkívül nagyra értékelem a családom, a barátaim, a szponzoraim, versenyzőtársaim és szurkolóim kiállását – azt akarom, hogy mindenki tudja: semmi sem jelent nekem annyit, mint a ti fantasztikus támogatásotok.
Én magam továbbra is az úszásra koncentrálok – az ügyet pedig immár egy jogászokból álló csapat viszi tovább, ők beszélgetnek el a Swimming Worlddel és Mr. Bennett-tel a megfelelő időben."

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló