Létrehozva: 2016.12.22.

Vissza a múltba: így még nem láttad Hosszú Katinkát - Videó

Hétéves kislányként is tudta, mit akar. Ugyanolyan mosolygós és céltudatos volt, mint most. Még törött csuklóval, gipszben is.

A nagyközönség előtt eddig ismeretlen videofelvételt bányászott elő Hosszú Katinkáról az Origo. A bajai Eötvös József Általános Iskola tévéjének 7 éves korában adta az első interjúját.

Mint látható, kevésbé volt lámpalázas, mint a riporter fiú:

Háromszoros olimpiai bajnoknőnk első edzője a nagypapája, Bakos László volt. Õ most az iskolatévé aranyos videójával kapcsolatban elmondta:

Katinka ma ugyanolyan kedves, tisztelettudó, mosolygós személyiség, mint gyerekkorában volt.

Szerinte "csupán" annyit változott, hogy Amerikában megtanulta azt a fajta mentalitást, amellyel a világ tetejére léphetett.

Azért a mentalitására már kislányként sem lehetett különösebb panasz. Egykori tanárai elmesélték: egyszer egy tornaórán Katinka nyílt csuklótörést szenvedett, de odafordult a tanárához:

"Ugye nem tört el a kezem, Magdi néni?"

Amint látható, az iskolatévé másik felvételén a begipszelt karjával is mosolygósan beszélt Hosszú Katinka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot