Létrehozva: 2017.02.17.

Világbotrány a stadionban, ebből diplomáciai balhék lehetnek

Nagyon kihúzták a gyufát a PAOK-szurkolók. Hitler-bajszos Merkel, nácizás és politikai üzenetek a lelátón. Az a minimum, hogy az UEFA elmeszeli a görögöket.

A focimeccseken egyre szigorúbbak a szabályok, egyre több az előírás. A PAOK és a Schalke 04 drukkereinek sikerült az a "bravúr", hogy gyakorlatilag mindet durván megésértették.

Szalonikiben már a Schalke 04 elleni Európa-liga-mérkőzés előtti éjszaka összecsapások voltak. A két klub huligánjai (a németeket 1400 fős tábor kísérte el), illetve a rendőrök háromszögében egész nap folytatódott a haddelhadd. Egy kávézót szabályosan megostromoltak. Többen megsérültek, autók, kirakatok és orrok törtek.

A meccsen aztán a hírhedt PAOK-szurkolók nem csak egy tűzijátékra való pirotechnikai eszközt használtak el. Bevetették a gyűlölt németek ellen azt is, ami manapság mindennél jobban kiakasztja az európai focivezéreket: óriási molinókon üzentek politikai tartalmú szövegeket.

Az egyiken ez állt: "Macedónia csak egy van, és az itt található" - utalva ezzel a Macedónia állam és a szomszédos észak-görög Makedónia közötti történelmi vitákra. A német vendégtáborban persze macedón zászlót lobogtattak, csak hogy olajat öntsenek a (görög)tűzre...

A legnagyobb botrányt viszont egy másik kiírás jelentette:

Kiba...ott nácik, takarodjatok innen!

- volt olvasható egy ideig kétméteres betűkkel, ráadásul Angela Merkelt egy Hitler-bajusszal ábrázoló rajz mellett.

A német kancellár asszonyra azóta fújnak a görögök, hogy az kőkemény szigorításokat harcolt ki az országukat az államcsődtől megmentő hitelekért cserében.

A pályán a legjobb 16 közé jutásért vívott csata egyébként sima német sikert hozott. A Schalke az idegenbeli 3-0-s győzelmével gyakorlatilag máris lerendezte a továbbjutást. Az sem kérdéses, hogy a PAOK óriási büntetésekre számíthat a történtek miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára