Létrehozva: 2016.11.14.

Ijesztő diagnózis: Súlyos betegséggel küzd Havas Henrik

A népszerû mûsorvezetõ jó ideje tudja, mi a baj, mégsem kezelteti magát.

Havas Henrik hosszú éveken keresztül hallgatott róla, hogy pánikbetegségben és depresszióban szenved. A tünetek legelőször 22 évvel ezelőtt jelentkeztek, de ő azóta sem foglalkozik vele. Azt mondja, nincs ideje arra, hogy komolyan vegye a betegségét.

"Utólag jöttem rá, hogy az apám is depressziós volt, talán örököltem tőle.

Ami engem illet, kiderült, hogy a mániás és a bipoláris depresszió határán mozgok,

de megmondom őszintén, nincs időm arra, hogy ezt komolyan vegyem - vallotta be a Lokálnak Havas, aki azt is elárulta, pánikrohamát követően keresett fel először szakembert életében.

"Nem szívesen mesélünk a saját furcsaságainkról, ilyen az ember, azonban ezeket mindenkinek a maga módján kell megtanulni a helyére tenni. Én életemben egyszer jártam pszichiáternél, miután 2005-ben borzasztóan rosszul lettem. Egy egyetemi előadás közben pánikrohamom lett.

Csak úgy a semmiből jött, és azt hittem, infarktusom van. Később kivizsgáltak, kiderült, hogy pszichés probléma, és el is mentem orvoshoz.

"Ott a dokinak tíz perc alatt vázoltam, hogy mi történt, mit éreztem, majd elmondta a diagnózist, közölte, hogy

depressziós vagyok, és felírt egy marék gyógyszert.

"A maradék ötven percben pedig én hallgattam őt, elmesélte, hogy ő bipoláris depresszióban szenved, majd a beszélgetés végén a kezembe nyomott rengeteg receptet. De sohasem váltottam ki, így nem is vettem be azokat.

Van, aki gyógyszerekkel, van, aki alkohollal, kábítószerrel csillapítja a tüneteit, én a munkába menekültem, nem kezeltetem magam

- mondta a Tanár úr, aki hozzátette, megtanult együtt élni folyamatosan változó kedélyállapotával.

Nekem nincs időm arra, hogy eljárjak beszélgetni egy orvossal. Rengeteg teendőm van, a munka a gyógyszerem.

"A feleségem már tizenhét éves korom óta ismer, ötven éve vagyunk együtt, nem nagyon lepi meg semmi velem kapcsolatban. Már fiatalon is kicsit depresszívebb alkat voltam, és így is hozzám jött."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt