Létrehozva: 2016.03.24.

Hatékony fellépést tervez a magyar kormány a terrorizmussal szemben

A keddi, több mint 30 halálos áldozatot követelõ brüsszeli terrortámadás-sorozat óta Magyarországon is megemelték a terrorkészültséget, a kormány pedig intézkedéscsomag alkotásáról döntött.

Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a határőrizetbe a rendőrség és a honvédség alakulatait is bevonják, hisz fokozni kell a biztonsági intézkedéseket a keddi, brüsszeli merényletek miatt.

Ennek érdekében terrorizmus elleni komplex intézkedéscsomagot fogadtunk el

- jelentette be a miniszter.

A politikus elmondta: az Igazságügyi Minisztérium megkapta javaslataikat, amelyek alapján az ünnepek alatt elkészíti a szövegtervezetet. A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson, mert - mint Pintér Sándor elmondta - javaslatuk több eleme kétharmados támogatást igényel.

Áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd.

Pintér Sándor azt mondta: javaslataik között létszámot, eszközt, technikai fejlesztéseket kérnek. Továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is.

A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy tervezik egy olyan törvény megalkotását, amelyben előírnák, hogy a magánszolgáltatók biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Kubatov bejelentette: Sztankovics visszatért!

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól