Létrehozva: 2016.07.18.

Háromgyerekes apuka lett a Megasztár egykori macsója

A tehetségkutató felfedezettjével hatalmasat fordult a világ a mûsor óta. Megtalálta az igazit, nemrég pedig harmadik gyereke is világra jött.

Annak idején rengeteget csajozott és randizott. Öt éve azonban őt is eltalálta Ámor nyila. Margaréta személyében megtalálta az igazit.

„Õ a tökéletes nő a számomra. Sokat keresgéltem, mire rátaláltam” – kezdte a Storynak Nagy Edmond, aki a Balaton mellett telepedett le családjával és artista szüleivel.

A Megasztár egykori felfedezettje háromszoros apuka. Párja először fiú ikrekkel ajándékozta meg, nemrég pedig harmadik fia is megszületett. Az énekes elmondása szerint egyáltalán nem lepődtek meg, hogy ikreik születtek.

"Nem lepődtünk meg, hogy elsőre egyből két kisfiú, Edike és Dávid érkezett. Amikor hazajöttünk a kórházból, csak a csuklójukra kötött szalagról ismertük meg a gyerekeinket. A nagyszülők pedig a cumijuk színéről, de amikor kiköpték, bizony jó ideig összekeverték őket. A rokonok még ma sem tudják megkülönböztetni őket" – mesélte nevetve Edmond, akinek harmadik kisfia, Brendon is császármetszéssel született.

Az énekest számtalanszor hívták már óceánjáróra, ő mégsem akar menni.

"Ha el tudom tartani a családomat, miért hagynám őket egy évig magukra?

Szerényen élünk ugyan, de boldogságban, mindenünk megvan, ami kell. A családom, a fiaim és az éneklés az életem.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya