Létrehozva: 2017.02.10.

Ha ezt a jelet látod a csirkemellen, nehogy megvedd!

Döbbenetes, mit okoz a baromfifélék nagyüzemi tartása! Az életük végéig ketrecbe kényszerített, mozgáshiányos csirkék húsa nemcsak sorvadt, hanem összetételük miatt kimondottan egészségkárosító. Tudtad, hogy a fehér sávokat kell figyelni?

Szerző Gaál József

Sokan hiszik, hogyha csirkemellet választanak vörös húsok helyett, akkor egészségtudatos döntést hoznak. Egyfelől az utóbbi évtizedekben démonizálták a zsírfogyasztást, másfelől pedig a disznó- és marhahúst egészségtelennek nyilvánították. Így az átlagos fogyasztónak egy választása maradt: a szárnyasok.

Csakhogy mára kiderült: nem feltétlenül döntünk helyesen, ha a csirkemellet emeljük le a boltban.

Az állattartók logikus célja, hogy csirkéiket minél rövidebb idő alatt hizlalják vágóképes méretűre. A profit érdekében pedig a hormonokkal dúsított takarmánytól, a zsúfolásig tömött csirkeólig  mindent bevetnek.  Az embertelen körülmények között élő csirkék húsának minősége pedig pocsék lett.

A szupermarketekben kapható csirkemelleken szemmel is jól látható fehér csíkok jelentek meg. Ha ilyet látsz, nehogy megvedd!

Ezek a fehér csíkok egyet jelentenek a silány minőséggel. Az embertelen körülmények közt felnevelt csirkéknek esélyük sincs rövidke életük alatt mozogni. A zárt tér pedig komoly izomsorvadást okoz ezeknél az állatoknál. A izomszövetek fejlődése helyett zsírszövet képződnek.

Egy brit tanulmány szerint öt év leforgása alatt 221%-al nőtt a csirkemellek zsiradéktartalma - ráadásul ezek zöme egészségtelen zsírsavakból áll. Továbbá ezekben a szövetekben rakódnak le a takarmányból származó növekedési hormonok is. Ezek pedig az emberi szervezetben komoly károsító hatást válthatnak ki!

Tehát ha ezt ilyen árut látsz a pulton, semmiképp ne vedd meg!

A szupermarketek húsos kínálatát amúgy is jobb elkerülni. Tipikusan az ilyen helyekre kerülnek a tömegtermékek. Inkább próbáljuk meg piacokról vagy kistermelőktől beszerezni a húst.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

FAZÉK

Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

FAZÉK

Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

FAZÉK

Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

FAZÉK

9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

FAZÉK

Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó