Létrehozva: 2017.03.21.

Meghalt a rekorder magyar sportoló

Diszkoszvetésben Európa-csúcstartó volt, az 1960-as olimpián a negyedik helyen végzett. Késõbb professzorként tanított a Testnevelési Egyetemen.

Elhunyt Szécsényi József professzor, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik diszkoszvető. A Testnevelési Egyetem (TF) tanára 85 éves volt.

Szécsényi József az 1954-es atlétikai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ebben az esztendőben főiskolai világbajnoki címet nyert. 1958-ban Európa-csúcsot dobott (58,33 méter), az 1960-as római olimpián – legjobb európaiként – a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt.

Sokan talán nem is tudják, hogy Szécsényi csokireklám is volt: az 1960-ban bemutatott 58,26 méteres dobása után választották ki a Sportszelet reklámarcának.

Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőtt bajnokságot nyertek, 1969-től közel tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett - idézte fel életútját a TF közleménye.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda