Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.29.

Gyárfásék elhatárolódtak a botrányos kabalától

Az úszószövetségnek semmi köze nem volt a választáshoz?

A Magyar Úszószövetség hivatalos közleményben határolódott el a 2017-es, Magyarországon megrendezendő vizes világbajnokság kabalafiguráitól.

A szövetség a Facebookon reagált azokra a kritikákra, amelyek Lillyt és Willyt érték.

"A Magyar Úszó Szövetség nem kíván a felmerült kérdések elemzésébe belefolyni, viszont kötelessége közzétenni, hogy bár a 2017. évi világbajnokság szervezésében a többi társszövetséghez hasonlóan szerepet vállal, feladata az úszóversenyek és a nyíltvízi úszóversenyek szakmai előkészítése, ugyanakkor a további szervezési területek – így a kabalababa kiválasztása, elnevezése – a MÚSZ-tól teljes mértékben függetlenek."

 

A vb kabalafigurái közül az egyik nevével szexuális segédeszköz is létezik, nem is egy, hisz a Willy az angol szlengben férfi nemi szervet is jelent.

Ebből óriási felháborodás született, ám a MÚSZ eleinte nem látott problémát a fura névben.  Most azonban úgy tűnik, már a szövetség szemét is szúrja a botrányos névválasztás. Gyárfás Tamás vélhetően a háta közepére kívánja ezt a babás balhét, annyi minden probléma történt a közelmúltban, számtalan támadást kapott már.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János