Létrehozva: 2016.11.16.

Pikáns részletek: Ilyen esküvőt tervez a magyar sztárpár

Erre a lánykérésre várt az egész ország! Hónapokon belül kimondhatják végre a boldogító igent!

Az utóbbi időben alig telt el úgy nap, hogy ne kérdezte volna valaki az álompárként is emlegetett Giannit és Debreczeni Zitát, mikor kelnek már egybe.

A sztárpár frigyéért izgulók a minap végre választ kaphattak a kérdésükre. Gianni ugyanis megtette az első lépést az oltárhoz vezető úton!

Két év együttlét után ugyanis feleségül kérte kedvesét, Debreczeni Zitát.

A fotóssá avanzsált csinos modell pedig nem is várt sokáig: az Instagram-oldalán kürtölte világgá az örömteli hírt.

Bár szerkesztőségünk szerette volna megszólaltatni a sztárpárt, de Gianniék egyelőre nem akartak nyilatkozni a nagy nappal kapcsolatban. Korábban azonban elcsíphettünk néhány pikáns részletet, hogyan is képzelik el frigyüket.

Az olasz származású étterem-tulajdonos sosem titkolta, mennyire fontos számára a hit. Legutóbb azt mondta, ha eljön az ideje Isten színe előtt is szeretné megpecsételni házasságukat.

Ha esküvőre kerül a sor, egyetlen feltételem van: ez pedig a templomi szertartás. Tudom, hogy mások számára a házasság csak egy papír, de nekem sokat jelent

- mondta korábban a Lokálban Gianni, aki hozzáfűzte, a szervezés többi részét Zitára hagyja.

A csinos fotós sok kérdésben egy véleményen van vőlegényével, Giannihoz hasonlóan ő is hagyományos esküvőt szeretne. Mi több, menyasszonyi ruhájáról is elárult kisebb részleteket. Azt mondta, régimódi esküvőt szeretne, hosszú, letisztult ruhája lesz, esetleg csipkefátyollal. Zita most már bátran belevetheti magát a készülődésbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin