Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.13.

Gesztesi Károly tényleg elhagyta az országot!

Nem a levegõbe beszélt a színész, családjával távozott Izraelbe. Egy tel-avivi színház intendánsa lesz, ha bejönnek számításai.

Gesztesi Károly egyáltalán nem viccelt, amikor januárban arról beszélt, hogy felkérték a tel-avivi nemzeti színház intendánsának. Pedig alig jelentette be távozását, pár napra rá mégis azt nyilatkozta, hogy csak viccnek szánta az egészet.

A színművész most pontot tett a dolgok végére: szerda hajnalban, a legnagyobb titokban, három fiával távozott az országból - a reptéren a Színes Ász fotósának sikerült lencsevégre kapnia.

"Cseppet sem vagyok összetörve, nem kell engem félteni! Sőt, inkább azt érzem: szerencsém van, hiszen nagyjából szabad kezet kapok a színházban, hogy mit és hogyan szeretnék majd csinálni.

Nagy kihívás vár rám"

- magyarázott kiküldetéséről Gesztesi korábban a Star magazinnak.

A színművész szerda hajnali hatkor csekkolt be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Nem egyedül indult útnak, három fia, Máté, Márk és Dávid kísérte. Gesztesi ugyanis először csak tíz napra megy, hogy megnézze, minden rendben van-e. "Ez a néhány nap nem csak a munkáról fog szólni, egy családi nyaralás is lesz" - nyilatkozta a sztár a Színes Ásznak. Ha pedig bejön neki a dolog, utazhat is vissza, hogy teljesítse a fél éves megbízatást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel